A konferencián részt vevő Litvánia, Lettország és Észtország valamennyien NATO tagjelölt államok, meghívásuk a szervezetbe akár a novemberi, prágai NATO-csúcsértekezleten bekövetkezhet. Mindhárom ország jelentős fejlődést ért el a NATO-tagság feltételeinek teljesítésében - jelentette ki Rumsfeld. Sajtókonferenciáján Rumsfeld nem kívánt nyilatkozni közelgő kasmíri békéltető tárgyalásairól.
Specializálnák a NATO haderejét
Specializáltabb NATO haderőre lenne szükség, melyben a tagországok olyan területekre koncentrálhatnának, melyhez igazán értenek - jelentette ki Donald Rumsfeld egy terrorellenes konferencián. Az amerikai védelmi miniszter kiállt a szövetség bővítése mellett is. Rumsfeld egy skandináv és balti védelmi miniszterekkel közösen tartott terrorellenes konferencián elmondta: a NATO bővítésének nem szabadna határokat szabni. Minél több ország csatlakozik a NATO-hoz, az jót tesz a szövetségnek - nyilatkozta Rumsfeld.
A konferencián részt vevő Litvánia, Lettország és Észtország valamennyien NATO tagjelölt államok, meghívásuk a szervezetbe akár a novemberi, prágai NATO-csúcsértekezleten bekövetkezhet. Mindhárom ország jelentős fejlődést ért el a NATO-tagság feltételeinek teljesítésében - jelentette ki Rumsfeld. Sajtókonferenciáján Rumsfeld nem kívánt nyilatkozni közelgő kasmíri békéltető tárgyalásairól.
A konferencián részt vevő Litvánia, Lettország és Észtország valamennyien NATO tagjelölt államok, meghívásuk a szervezetbe akár a novemberi, prágai NATO-csúcsértekezleten bekövetkezhet. Mindhárom ország jelentős fejlődést ért el a NATO-tagság feltételeinek teljesítésében - jelentette ki Rumsfeld. Sajtókonferenciáján Rumsfeld nem kívánt nyilatkozni közelgő kasmíri békéltető tárgyalásairól.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32