Unalmas volt a cseh választási kampány

MTI
Tisztességesnek, aránylag tárgyilagosnak, nagy botrányoktól mentesnek, ugyanakkor eléggé ötletszegénynek és unalmasnak minősítette a cseh politológusok többsége a hétvégi képviselőházi választást megelőző kampányt - a politológusok és a szociológusok csütörtökön a televízió kerekasztal-beszélgetésén nyilatkoztak.

A választás két nagy esélyese - a Polgári Demokratikus Párt és a Cseh Szociáldemokrata Párt - csütörtökön délután Prágában, illetve Ostraván tartott kampányzárót. Megfigyelők szerint a szociáldemokraták kampányát a "nyugodt erő" és a "szolidaritás" jelszavakkal lehetne jellemezni, míg a polgári demokraták a "szakértelemre" és az esetenkénti "konkrét témákra" helyezték a hangsúlyt. A vitában résztvevő reklámügyi szakemberek szerint a pártok az idén mintegy 350 millió koronát költöttek a választási kampányra. Egy friss felmérés szerint a csehek 28 százaléka úgy véli, hogy a választás eredménye befolyásolni fogja az ország életét, míg 46 százalék szerint semmiféle lényeges változásra nem lehet számítani. Az emberek 26 százalékának nincs egyértelmű véleménye a kérdésről, illetve nem nyilatkozott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31