Eredménytelenül zárult a világélelmezési csúcs

MTI
Gyakorlatilag eredménytelenül zárult csütörtökön Rómában az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) világélelmezési csúcstalálkozója. A nem kormányszintű szervezetek párhuzamos konferenciájának résztvevői elutasították a csúcstalálkozó záródokumentumát, amely szerintük csak ront a helyzeten. A 181 országból érkezett 6613 résztvevő azzal a megújított ígérettel térhet haza, hogy 2015-ben 400 millióan fognak éhezni a világon a mostani 800 millió helyett, tényleges intézkedésekre azonban nem született döntés. A bírálók szerint azonban a mostani célt már 1996-ban kitűzték és azóta nem volt lényeges haladás azért, hogy kevesebben éhezzenek a földkerekségen. Az érdektelenséget jól mutatta, hogy a csúcson jelenlévő több mint száz állam- és kormányfő szinte mind a harmadik világból érkezett, a jelenlévő huszonkilenc legfejlettebb ország azonban csak alacsonyabb szintű delegációkkal képviseltette magát. Ezért nem is került napirendre most a FAO többéves, 24 milliárd dolláros akcióterve az éhezés visszaszorítására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19