Václav Klaus mégis lemond?
Václav Klaus, a csehországi Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke szerdán este bejelentette, hogy pártja választási sikertelensége miatt a következő pártkongresszuson felajánlja lemondását.
"Nem tudok semmi mást elképzelni. Hogy a kongresszuson felajánlom
lemondásomat, az teljesen egyértelmű" - mondta Klaus abban az interjúban,
amelyet szerdán este adott a BBC cseh nyelvű adásának.
A politikus a beszélgetés során elismerte, hogy a hét végi
képviselőválasztás az ODS számára "sikertelen volt", és hogy a párt
"vereséget szenvedett" a szociáldemokráciától. A szociáldemokratáknak 70,
míg a polgári demokratáknak csak 58 képviselője lesz az új képviselőházban.
Klaus a választások előtt nyilvánosan megígérte, hogy távozik a párt
éléről, ha az nem nyeri meg a választást. Most azonban megpróbálja
elhalasztani ezt a döntést, holott a prágai sajtó és pártja néhány befolyásos
személyisége is számon kéri korábbi ígérete teljesítését, és élesen bírálja.
A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai lap szerdai
számában megjelent interjúban a volt kormányfő azzal magyarázta döntése
elhalasztását, hogy úgymond nincs még utódja a pártban.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19