Három palesztin gyerek halt meg Dzsenínben

MTI
Négy palesztin, köztük három gyermek halt meg péntek délutánig annak a tűzharcnak a következtében, amely a ciszjordániai Dzsenínben zajlott le izraeli katonák és palesztin fegyveresek között - közölték palesztin kórházi források. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta az összecsapást, amely palesztin biztonsági források szerint azután robbant ki, hogy a várost kedd óta megszállva tartó izraeli erők feloldották a kijárási tilalmat. A város egyik piacánál kezdődött lövöldözésben egy izraeli harckocsi szétlőtt egy üresen álló épületet. A robbanás ereje azonban súlyosan megrongálta a szomszédos házat, amelyben életét vesztette egy 12 éves kisfiú, családjának többi tagja pedig megsebesült. A közelben vesztette életét 6 éves öccse is.

Ariel Saron izraeli kormányfő népszerűsége az utóbbi két hét alatt 8 százalékponttal csökkent a Maariv és a Jediót Ahronót című izraeli napilapokban pénteken közreadott felmérés szerint. A közvélemény-kutatás során egyebek közt azt a kérdést tették fel, elégedett-e az illető azzal, ahogy Saron kormányoz. A június 7-én nyilvánosságra hozott hasonló felmérésben a megkérdezettek 59 százaléka volt elégedett, ez mostanra 51 százalékra csökkent, az elégedetlenek aránya most 42, a választ nem adóké 7 százalék

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47