Legalább 39 menekült szökött meg újból a dél-ausztráliai Woomera menekülttáborból csütörtök délután. A sivatag közepén fekvő telephelyre zárt embereket aktivisták segítették gépkocsikkal a menekülésben. A tiltakozók először részegnek tetették magukat, dudáltak, a kocsi ajtókat csapkodtak, majd lerombolták a kerítés egy részét. A kitörés a január óta leghosszabb éhségsztrájk ötödik napján kezdődött. A rendőrség 200 ezer négyzetkilométeres területet vizsgál át helikopterekkel és repülőgépekkel, a környező utakat pedig lezárták. A rendőrök szerint gépkocsi nélkül lehetetlen bármilyen lakott településre eljutni. Philip Ruddock bevándorlásügyi miniszter közölte: öt menekültet már elfogtak, négy aktivistát pedig letartóztattak. A telepen 210 menekültet tartanak fogva, akik státuszáról még mindig nem született döntés. Az ENSZ már többször is kifogásolta a fogvatartás körülményeit.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon