Meggyalázták a zsidó áldozatok emlékművét Karlovy Varyban

Inforádió
Vörös olajfestékkel leöntötték ismeretlen tettesek a hét elején a második világháború zsidó áldozatainak emlékművét a nyugat-csehországi Karlovy Varyban - írta szerdai kiadásában a Mladá Fronta Dnes című prágai napilap. A lap szerint festékkel bekenték a helyi zsinagógához vezető útjelző táblákat is, s a városközpontban néhány antiszemita röpirat is megjelent. A város vezetése rasszista bűncselekménynek minősítette a történteket, s ismeretlen tettes vagy tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen, amely nyomozást indított az ügyben. A városatyák húszezer koronát, azaz mintegy 155 ezer forintot ajánlotta fel a tettes elfogására vezető információért. A polgármesteri hivatal nem zárja ki, hogy szándékosan néhány nappal a nemzetközi filmfesztivál megnyitása előtt követték el a tettet, hogy nagyobb legyen a visszhangja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32