Ukrajna cáfolja, hogy rakétát lőttek volna egy izraeli repülőre

MTI
Cáfolta az ukrán védelmi minisztérium, hogy föld-levegő rakétát lőttek volna az El-Al izraeli légitársaság utasszállítójára Ukrajna felett. Az ország területén nem tartottak hadgyakorlatot, és a járat útvonala messze esik valamennyi ukrán támaszponttól - jelentette ki Konsztatin Hrivenko, a védelmi minisztérium szóvivője. A Moszkvába tartó El-Al gép pilótájára hivatkozva egy izraeli rádió korábban azt közölte, hogy légvédelmi rakétát lőttek ki a gépre. Egy ukrán katonai repülő szerint az történhetett, hogy a pilótának az utóbbi idők légi katasztrófái miatt feszült figyelme a fáradtsággal párosulva optikai csalódást idézhetett elő. Olekszij Melnik tartalékos alezredes az Interfax-Ukraina hírügynökségnek elmondta, ha a repülő éjszaka akár a legkisebb felhőzet közelében repül el, fedélzeti fényei visszatükröződhetnek, és a felhőkben elektromos kisülések keletkezhetnek, vagy akár egy távoli város fényei is kiválthatnak optikai csalódást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04