Életbe lépett a palesztin alkotmány

Inforádió
A Palesztin Hatóság vasárnap bejelentette, hogy életbe lépett a palesztin "alkotmány", amely egy pluralizmuson alapuló, független igazságszolgáltatással rendelkező palesztin állam létrehozását irányozza elő és Jeruzsálemet teszi meg fővárossá. Az alaptörvény életbe lépését Ibrahim al-Dagmeh palesztin igazságügy-miniszter jelentette be gázai sajtóértekezletén, emlékeztetve arra, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök május végén már kihirdette a jogszabályt, amely a palesztin hivatalos közlönyben is megjelent. Az alaptörvény meghatározza a Palesztin Hatóság jogköreit és alkotmányként szolgál az önálló palesztin állam létrehozásáig - jegyezte meg al-Dagmeh. A sajtóértekezleten újságíróknak kiosztott törvény szerint Palesztina fővárosa al-Kudsz (azaz Jeruzsálem), hivatalos vallása az iszlám, hivatalos nyelve pedig az arab. Az alaptörvény pluralizmuson alapuló demokratikus hatalmi intézményrendszer, független igazságszolgáltatás, illetve a kormány felett ellenőrzést gyakorló, törvényhozó szerepű parlament felállítását, és elnökválasztást irányoz elő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31