Az IRA bocsánatot kért

MTI
Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) kedden - az elmúlt évtizedekben először - hivatalos nyilatkozatban bocsánatot kért azoknak az északír polgári áldozatoknak a hozzátartozóitól, akik fegyveres akciói során vesztették életüket. A brit kormány és az északír protestánsok legerősebb pártja, az Ulsteri Unionista Párt egyaránt üdvözölte a tartományi katolikus mozgalom fegyveres szárnyának tartott szervezet mindeddig példa nélküli állásfoglalását, hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a jövőben nem szavakra, hanem tettekre van szükség.

A belfasti An Phoblacht (Republican News) című lapban közzétett nyilatkozatban az IRA mindenekelőtt azoknak az áldozatoknak a hozzátartozóitól kért "őszinte bocsánatot", akik az 1972. július 21-i belfasti robbantások következtében vesztették életüket. A kereken harminc évvel ezelőtti nap a több évtizede tartó északír polgárháború egyik legdrámaibb eseményeként, "véres péntekként" került be az erőszak miatt oly sokat szenvedett tartomány történetébe. A 75 percen keresztül tartott merénylethullám - mintegy 20, különböző helyeken végrehajtott robbantás - következtében kilenc polgári személy vesztette életét, és csaknem kétszázan rendkívül súlyos testi és lelki sérüléseket szenvedtek. A brit kormány azonnal üdvözölte az IRA nyilatkozatát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31