Hajtóvadászat a November 17-e tagjai után
Hajtóvadászatot indított a görög rendőrség a November 17-e terrorszervezet vezetőinek kézre kerítésére,
miután csütörtökön letartóztatták a csoport hét feltételezett tagját. A csütörtökön letartóztattak között van a hálózat egyik vezetője, és három testvér, akikről feltételezik, hogy a November 17-e gyilkosai közé tartoznak. Közülük két testvér már beismert több gyilkosságot. Egyikük, a magát ikonfestőnek álcázó Szavasz Xirosz pokolgépes merényletkísérlete után találták meg a szervezet titkos fegyverraktárait. Három személyt gyilkossággal és fegyveres bankrablásban való részvétellel vádolnak. A további négy személy ellen egyelőre nincsen vádemelés. 1975-ben ők gyilkolták meg Richard Welch athéni CIA-főnököt, 2000-ben pedig az athéni brit katonai attasét. Ez volt az első eset, hogy a közleményeiben egyszerre baloldali és ultranacionalista jelszavakat hangoztató csoport 27 évvel ezelőtti megjelenése óta őrizetbe vették néhány tagját. A hatóságok meggyőződése, hogy a szervezet tagjai alig vannak egy tucatnyian, és azért tekintik célpontnak az amerikaiakat és szövetségeseiket, mert azok támogatták az 1967 és 1974 közötti görög katonai diktatúrát.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
2 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04