Pénzügyi válságban a brit Munkáspárt
Fennállása óta legsúlyosabb pénzügyi válságával küszködik a Nagy-Britanniában kormányzó Munkáspárt. A BBC televízió birtokába jutott vasárnap az a párt által készített titkos pénzügyi jelentés, amelyből kitűnik, hogy a Tony Blair miniszterelnök vezette Munkáspárt adósságai meghaladják a 6 millió fontot, amit még további kifizetetlen számlák terhelnek, összesen csaknem 2 millió font összegben. Ami az okokat illeti, a tényleges választási kiadások mellett szinte minden területen túlköltekezés jellemezte a Munkáspárt tevékenységét, miközben az elmúlt időszakban nagymértékben csökkentek a szakszervezeti támogatások. A kilátások sem kedvezőek, a jelek szerint ugyanis egyre élesebb a viszony a párt és az eddig legfőbb szövetségesnek számító szakszervezetek között, s csökkennek a tagdíjak is, mivel jelentősen visszaesett a Munkáspárt taglétszáma, 400 ezerről 280 ezerre. A pénzügyi válság mellett a politikai válság szele is megérintette a Munkáspártot. Éles támadást indított ugyanis munkáspárti centrum ellen a párt baloldala és néhány tekintélyes szakszervezeti vezető.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04