Javult Havel elnök állapota
Václav Havel, akit szerda óta hörghuruttal kezelnek a prágai Központi Katonai Kórházban, már jobban érzi magát, s arra számít, hogy hétfőn elhagyhatja a kórházat - jelentette be vasárnap délben Ladislav Spacek, a cseh államfő szóvivője. "Az elnök úr már olvas, s néhány hivatalos dolgot is elintézett, míg néhány személlyel szintén hivatalos ügyekben telefonon tárgyalt" - mondta Spacek. Hozzátette: Havel, aki saját maga írja beszédeit, a kórházban nekikezdett a szeptemberre tervezett amerikai útja során elmondandó beszédei kidolgozásának. A cseh államfő szeptember 17-én utazik egy hétre az Egyesült Államokba. A szóvivő megerősítette, hogy hétfőn összeül az orvosi konzílium, s dönt Havel további kezeléséről. Várható, hogy hazaengedik, de legalább egy hétig még házi kezelésben kell maradnia. "Az elnök ezt az egy hetet a Lány kastélyban kívánja eltölteni" - jegyezte meg Spacek. A 65 éves cseh államfő franciaországi látogatásán betegedett meg, s ezért szerdán idő előtt visszatért Prágába. Havelnek évek óta gondja van az egészségével, különösen légzőszerveivel. Elnöksége évei alatt most van tizenhatodszor kórházban, ahol összesen több mint 200 napot töltött.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25