Gibraltárt NATO-bázissá alakítanák a britek

MTI
A madridi kormány csütörtökön üdvözölte azt a brit javaslatot, hogy a Gibraltáron lévő katonai támaszpontot NATO-bázissá alakítsák át, amelyet a szövetség minden tagja igénybe vehetne, köztük Spanyolország is. Ana Palacio, a spanyol diplomácia vezetője közölte: arra várnak, hogy London előterjessze új javaslatát. Az indítvány is bizonyítja, hogy a tárgyalások nem álltak le - tette hozzá. A Gibraltáron lévő katonai támaszpont kérdése egyike azoknak témáknak, amelyek a London és Madrid közötti tárgyalások napirendjén szerepelnek.

A Spanyolország déli csücskén fekvő, brit fennhatóság alatt lévő terület sorsa 300 éve vitatott a két ország között. Madrid magának követeli a Gibraltár fölötti szuverenitást. London mindig is kitartott amellett, hogy Spanyolországgal kötendő bármilyen szerződésnek magában kell foglalnia a területen lévő haditengerészeti és légi támaszpont feletti brit ellenőrzést. Ezt az álláspontot finomította most Peter Hain, az európai ügyek minisztere, aki az El Pais spanyol lapnak nyilatkozott csütörtökön. Véleménye szerint megmaradna azonban a katonai létesítmény feletti brit ellenőrzés, és a kérdésben ez London utolsó szava - hangoztatta a politikus.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25