A bírák, akik a vád indítványát követték, a négyhónapos per végén született ítéletük indoklásában megállapították: a vádlott pénzt adott két bérgyilkosnak, R. Maulawarmannak és Noval Hadadnak, hogy teljesítsék parancsait, azok pedig elkövették a bűncselekményt. Előzőleg már mindkét gyilkost életfogytiglani börtönnel sújtották. A 39 éves Tommy Suhartót tavaly november végén tartóztatták le, miután már több mint egy éve bujkált, hogy elkerülje a büntetést egy milliós nagyságrendű telekcsalás miatt. Tommyt mindezek mellett egy jakartai pokolgépes robbantássorozat értelmi szerzőségével is gyanúsítják.
Suharto fia 15 évet kapott egy bíró megöletéséért
Egy indonéz bíróság 15 évi
börtönre ítélte Suharto volt elnök legkisebb fiát egy bíró megölésére való
felbújtásért és más kisebb bűncselekményekért.
A bírák bizonyítottnak látták, hogy Hutomo "Tommy" Mandala Putra 2001
júliusában a háttérből irányította a legfelsőbb bíróság egyik bírája,
Syafiuddin Kartasasmita meggyilkolását, aki egy évvel korábban másfél
esztendei elzárást rótt ki rá csalásért. Ezenkívül a volt indonéz diktátor
kedvenc fiát a bíróság bűnösnek találta tiltott fegyvertartásban és az
igazságszolgáltatás alóli kibúvásban is.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
47 perce
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58