Bin Laden fia átvette az al-Kaida vezetését?

MTI
Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat vezetését - egy Londonban megjelenő arab napilap szerint - legidősebb fia vette át Oszama bin Ladentől. A megbízhatónak számító as-Sark al-Auszat tájékozott forrásokra hivatkozó jelentésében megjegyzi: a hálózat élén bekövetkezett változásról szóló hír megerősíti azokat a találgatásokat, amelyek szerint Oszama bin Laden, az eddigi vezér meghalt, vagy súlyosan megsebesült.

Bin Laden legidősebb fia az al-Kaida körein kívül szinte alig ismert. A szaúd-arábiai származású milliárdost, akit az Egyesült Államok a tavaly szeptember 11-i New York-i és washingtoni Amerika-ellenes merényletek első számú felelősének tekint, a beszámoló szerint különféle házasságokból származó húsz fia közül eredetileg a legifjabbik, Mohamed váltotta volna fel az al-Kaida élén.

Oszama bin Laden sorsát illetően az amerikaiak afganisztáni katonai fellépésének kezdete óta bizonytalanság uralkodik. Két héttel ezelőtt Dale Watson, az CIA amerikai Központi Hírszerző Ügynökség terrorizmusellenes részlegének főnöke annak a gyanújának adott kifejezést, hogy bin Laden már nem él, de elismerte: erre vonatkozó bizonyítékai nincsenek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32