Szerdán szavaz a tiranai parlament az új kormányról

MTI
Alfred Moisiu albán elnök jóváhagyta a Fatos Nano miniszterelnök által beterjesztett új kormánynévsort. A kabinetben a korábbi kormány 19 minisztere közül tízen megtartották tárcájukat. A kormány összetételét és programját már hétfőn a tiranai parlament elé terjesztik, de várhatóan csak szerdán szavaznak róla. Nano, aki eddig már háromszor volt kormányfő, kijelentette, hogy programjának legfontosabb pontjai Albánia integrációja az euroatlanti struktúrákba, a demokratikus intézmények megerősítése, valamint a szervezett bűnözés és a korrupció ellen harc. Sali Berisha volt elnök által vezetett ellenzéki Demokratikus Párt, amely 46 mandátummal rendelkezik az albán parlamentben, máris bejelentette, hogy a Nano-kormány ellen szavaznak. Ennek ellenére biztosnak látszik, hogy a kabinet bizalmat kap, mert a Szocialista Pártnak, amelynek maga a kormányfő az elnöke, 72 képviselője van, és legalább egy tucatnyi voksot tud mozgósítani maga mellett két kisebb párt részéről.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32