A muzulmán fundamentalistákat még tavaly decemberben állították bíróság elé felforgatás, lázadás és tagtoborzás vádjával. Hét év alatt összesen négy alkalommal indítottak bírósági eljárást az arab világ jelentős részében nagy befolyással bíró Muzulmán Testvériség tagjai ellen.
Börtön a Muzulmán Testvériség 16 tagjának
Egy egyiptomi katonai bíróság kedden
háromtól öt évig terjedő letöltendő börtönbüntetésre ítélte a betiltott
Muzulmán Testvériség tizenhat tagját, köztük kilenc egyetemi professzort.
Az AFP bírósági forrásokra hivatkozó jelentése szerint a testület a 22
vádlott közül hat embert felmentett. A határozat ellen nem lehet
fellebbezni, az elítélteket csak Hoszni Mubarak egyiptomi elnök részesítheti
kegyelemben.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04