Német szakértők Irak elleni korlátozott atomcsapásra számítanak

MTI
Washingtoni katonai szakértők nem zárják ki a korlátozott atomcsapás lehetőségét, ha Szaddám Huszein iraki diktátor biológiai vagy vegyi fegyvert vetne be egy háború esetén. Erről Rolf Tophoven német terrorszakértő beszélt a Bild am Sonntag hamburgi hetilapnak. A szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy az iraki elnök biológiai és vegyi fegyvereket is bevetne. A Német Kelet Intézet igazgatója, Udo Steinbach úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hamarosan katonai csapást mér Irakra. "A szakértők nagy amerikai és brit csapatfelvonulásra számítanak. 250 ezer katonával kell bevonulniuk Irakba" - mondta a Bild am Sonntagnak. Steinbach becslése szerint az Egyesült Államoknak utcai harcokkal tarkított, hosszú bevetésre kell felkészülnie. "Több ezer áldozat lesz mindkét oldalon. Az amerikaiak maguk között 40 ezer elesett katonával számolnak" - tette hozzá Steinbach.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32