743 év börtönre ítéltek két ETA terroristát

MTI
Fejenként 743 év börtönbüntetésre ítélték Spanyolországban Francisco Mugica Garmendiát, a baszk ETA terroristacsoport volt vezetőjét és José María Arregui bombaszakértőt. A spanyol közszolgálati rádió vasárnapi tájékoztatása szerint a két férfire egy 1987-ben elkövetett, 2 halálos áldozatot és 28 sebesültet követelő merénylet miatt mondta ki a súlyos ítéletet a spanyol legfelsőbb bíróság. A vádirat szerint a francia Bidart városában 1992-ben őrizetbe vett Garmandia, akit 2000-ben adtak át a spanyol hatóságoknak, Franciaországból irányította az ETA kommandóit. A bíróság bűnösnek mondta ki az ETA köreiben "Pakito" néven emlegetett férfit a Zaragozában, a katonai akadémia tisztjeit szállító autóbusz ellen 1987-ben elkövetett merényletre adott parancsáért. A "Fitinek" becézett Arreguit, akit szintén 1992-ben tartóztattak le és 2000-ben adtak ki Spanyolországnak, azért ítélték el, mert megmutatta a merényletet végrehajtó kommandónak, hogyan kell a kiszemelt jármű megsemmisítéséhez elhelyezni és felrobbantani az 50 kilogramm dinamitot tartalmazó pokolgépet. "Pakitót" és "Fitit" más bűncselekmények miatt már többször is elítélték - jelentette az AFP.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31