'Decemberi gyilkosok'
Biljhout azután mondott le, hogy az RTL-4 csatorna olyan képeket mutatott be, amelyeken az asszony a Suriname-i katonai uniformisban pózol. A képek 1983-ban készültek, és azt bizonyítják, hogy a Biljhout még akkor is tagja volt a Desi Bouterse vezette milíciának, miután az 1982 decemberében kivégezte a diktatúrát ellenzők 15 vezetőjét.
A lemondás magától értetődő
A politikus sohasem tagadta, hogy pozíciót vállalt a diktatúra idején, de eddig azt állította, hogy azt még az 1982-es gyilkosságok előtt otthagyta. Mostani döntését azzal indokolta, hogy nem tájékoztatta pontosan Jan Peter Balkenende miniszterelnököt múltjáról, és ezzel nem szeretné az új kabinet munkáját terhelni. A kereszténydemokrata miniszterelnök elfogadta a lemondást, és "magától értetődőnek" nevezte azt.
Törékeny koalíció
Elemzők szerint az eset egy újabb bizonyítéka a koalíció törékenységének. (Balkenende koalíciós kormányában kulcsszerepe van a kormányzásban tapasztalatlan LPF-nek.) A kereszténydemokraták siettek leszögezni, hogy egyedi esetről van szó, ami nem veszélyezteti a koalíció stabilitását, jelentette a BBC.
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
Rovataink a Facebookon