Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Nem akartak a holokausztról hallani a rendőrhallgatók

2007.03.20. 10:21
Elutasították egy berlini rendőrképző iskola végzős hallgatói, hogy a holokausztról oktassák őket, ami felháborodást váltott ki a rendőrség vezetésében, a Németországi Zsidók Központi Tanácsát pedig tiltakozásra késztette.

A berlin-ruhlebeni rendőrképző iskola végzős hallgatói megtagadták, hogy részt vegyenek a nemzetiszocializmus időszakáról szóló, kötelezően előírt oktatáson. Értesülések szerint egyebek között arra hivatkoztak: nem szükséges, hogy állandóan a holokausztra emlékeztessék őket. Elhangzottak olyan állásfoglalások is, hogy a zsidók "amúgy is túl gazdagok".

A szóban forgó berlini iskolában a holokauszttal kapcsolatos felvilágosítás a kötelező oktatási program része.

A berlini rendőrség elnökét nemcsak a konkrét eset háborította fel, hanem az is, hogy megkésve tájékoztatták a történtekről. Dieter Glietsch hangsúlyozta, hogy következetesen eljárnak az ügyben.

Az eset miatt tiltakozott a Németországi Zsidók Központi Tanácsa is. A testület egyik berlini képviselője annak a nézetnek adott hangot, hogy a történtek csupán azt tükrözik, ami az egész társadalomra jellemző. "Az időről-időre fellépő antiszemitizmus fenyegető és sajnálatos" – jelentette ki.

A közelmúltban hatalmas felzúdulást váltott ki, hogy feltételezések szerint szélsőjobboldali tettesek meggyaláztak egy berlini zsidó óvodát. Az óvoda elleni támadást rendkívül élesen elítélte Angela Merkel német kancellár is.