Vérrel írták alá a szavazólapot

Ellenszavazatok nélkül nyerte meg az iraki népszavazást az egyetlen jelölt, Szaddám Husszein. Ennek értelmében újabb hét évig kormányozhatja az országot.
Újabb hét évig kormányozhatja Irakot Szaddám Husszein, akinek sikerült a szavazatok 100 százalékát elnyernie a keddi népszavazáson. A szavazáson arról kellett dönteni, hogy Szaddám Husszein legyen-e Irak elnöke a következő ciklusban is. A leadott mintegy 11 és fél millió érvényes szavazat között nem találtak egyetlen nem szavazatot sem, mondta Izzat Ibrahim, az Iraki Forradalmi Kormányzótanács alelnöke. Husszein helyzetét könnyítette, hogy egyedüli jelöltként vett részt a megmérettetésben.

Vérrel írták alá

Az állami média arra buzdította a résztvevőket, hogy szavazataikkal mutassák ki támogatásukat a vezér mellett, így tiltakozva az amerikai és brit háborús készülődés ellen. A 12 óráig tartó voksolás alatt a szavazók amerikai zászlókat tapostak és sokan a szavazólapokat saját vérükkel írták alá.

"Színjáték"

Washington színjátéknak tartja az iraki választásokat. A Fehér Ház szóvivője, Ari Fleischer szerint "nem lehet komolyan venni ezeket az eredményeket". Az ezt megelőző ilyen szavazást Husszein 99,96 százalékkal nyerte meg.

A BBC bagdadi tudósítója szerint az iraki rezsim tisztában van azzal, hogy Washington mindent megtesz azért, hogy Husszein ne tudja kitölteni az újabb ciklust.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31