Hinduk és muzulmánok csaptak össze a Bush elleni tüntetéseken

Hárman meghaltak, tizennyolcan pedig megsebesültek pénteken India északi részében, ahol a George Bush amerikai elnök látogatása elleni tüntetés muzulmánok és hinduk közötti összecsapásba torkollott.
A pénteki imádság után a muzulmánok felszólították a boltosokat, hogy Bush elnök látogatása elleni tiltakozásul zárják be az üzleteket, és összecsapások törtek ki, mert a hinduk erre nem voltak hajlandók - közölte Asutos Pandej, Uttar Prades szövetségi állam fővárosának rendőrkapitánya.

A tüntetők kövekkel és gyújtóbombákkal autókat rongáltak meg, számos üzletet felgyújtottak a főváros, Lakhnau kereskelmi negyedében. A zavargások később a város muzulmán negyedeire is átterjedtek. Az összecsapásokban hárman meghaltak, 18-an megsebesültek.

Több indiai városban voltak a héten tiltakozások az amerikai elnök háromnapos látogatása miatt. A dél-indiai Haidarábádban, ahová George Bush pénteken látogatott el, öten sebesültek könnyebben a rendőrök és muzulmánok közötti összecsapásokban. Az indiai Kasmír fővárosában, Szrinagárban mintegy harmincöten sebesültek meg a rendőrök és a Bush-látogatás, valamint az európai lapokban megjelentetett Mohamed-karikatúrák ellen tiltakozó muzulmánok közötti összecsapásokban.

Bush elnök ázsiai látogatásának következő állomásán, Pakisztánban országszerte tiltakozó megmozdulásokat tartottak. Karacsiban a rendőrség könnygázzal és botokkal akadályozott meg mintegy ezer szélsőséges muzulmán tüntetőt, hogy az amerikai konzulátus elé vonuljon. Bush elnök a tervek szerint péntek este érkezik Iszlámábádba.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25