Paulina
16 °C
20 °C

Integrálódni vagy nem integrálódni: (régóta) ez itt a kérdés

2007.05.05. 16:20
A globalizálódó Európa egyik első számú problémája az integráció. Nem meglepő tehát, hogy a közös uniós alkotmányt csípőből elutasító franciáknak országhatáraikon belül is gondjaik vannak a kérdéssel. z elnökválasztás második fordulójához közeledve megvizsgáltuk, hogyan befolyásolhatja az egyik legnépesebb francia kisebbség, az arabok integrációjának kezelése a szavazás kimenetelét.

Az exit-pollok alapján a francia muzulmánok majdnem kétharmada Ségolčne Royalra szavazott az elnökválasztás első fordulójában. Nyilvánvaló, hogy Sarkozyt nem tette különösen népszerűvé körükben a 2005-ös külvárosi zavargások során tett kijelentése, melyben csőcseléknek nevezte a nagyrészt arabok és fekete afrikaiak által lakott külvárosok lakóit. Ám kevéssé tartjuk valószínűnek, hogy ez elegendő ok lenne a jobboldali jelölt iszlám lakosság körében elért egy százalékos eredményhez, vagyis bukásához. Nem kétséges, az arabok változást akarnak: valószínűleg egy, a kultúrájukhoz is közelebb álló, protekcionista államot. A mélyebb okok azonban egészen az integráció asszimiláció kérdéséig nyúlnak vissza.

Évi 200-300 ezer bevándorló

Csak a franciákhoz évente 200-300 ezer bevándorló ékezik, főleg a francia ajkú Maghreb (észak-afrikai) térségből. Természetesen találkozunk szabályt erősítő kivétellel is, élő példa erre az első fordulóban nyertes elnökjelölt Sarkozy, aki előszeretettel hangoztatja, hogy bevándorló családból származik. A dolog pikantériája csupán annyi, hogy épp az ő neve fémjelzi azt a 2003-as törvényt, ami az ország addigi liberálisabb bevándorlási törvényét szigorítja meg.


Fiatalok dobálnak köveket a rendőrök felé 2005. november 6-án, amikor 11. napja randalíroznak többségükben fiatal muzulmán bevándorlók Franciaország-szerte.

Uniós alapelv, hogy az ú.n. "megválogatott bevándorlást" (immigration choisie) támogatni kell, míg az "elszenvedett bevándorlást" (immigration subie) a lehetőségekhez mérten visszaszorítani. Az előbbivel szakképzett munkások érkeznek a fogadóországba, elsősorban olyan munkakörökbe, ahol munkaerőhiány van. Az "elszenvedett bevándorlás" ennek az ellentéte: az országoknak szelekció nélkül minden legális bevándorlót be kell fogadni.

Nem kérdés, hogy melyiket preferálják az uniós országok, mint ahogy nem nehéz belátni azt sem, hogy az efféle bevándorlás-politikával a nem-európaiakat diszkriminálják. Ebben pedig Franciaország is igazodik a nemzetközi trendhez: Sarko választási programjában kifejtette, célja az illegális bevándorlás visszaszorítása, továbbá a szakképzett munkások bevándorlásának elősegítése. Ségo másként fogalmazott: programjában tartózkodási engedélyt ígért azoknak, akik bizonyos kritériumoknak megfelelnek (érvényes munkaszerződés, hosszabb idejű franciaországi tartózkodás stb.).

Integráció vs. asszimiláció

De milyenek az esélyei egy maghrebinek, aki százból egyszer fér bele a "megválogatott bevándorló" kategóriájába. A francia alaptézisben az asszimiláció nagy piros betűi díszlenek, imigyen: aki Franciaországban él, az francia. Magyarul semmi gond a multietnikussággal, életünk részévé vált, hogy feketékkel, arabokkal utazunk a metrón: a multikulturalitás az, amivel nem tudnak megbirkózni a franciák.


Mohamedánok tüntetnek Párizsban 2004. januárjában a fejkendők betiltása ellen

Ennek számos jele pedig a törvényhozáson kívül a mindennapokban is észlelhető: betiltották a fejkendő viseletét a közintézményekben, a tanárok értetlenül állnak azelőtt, ha az iskolai oktatás legnagyobb részét képező nyugati irodalom helyett az arab gyerekek a Koránt szeretnék tanulmányozni, az átlagpolgár pedig nem érti, miért zavarnak egy felnőtt arab férfit a fehérneműreklámok óriásplakátjai. Még mielőtt részrehajlással vádolnának, gyorsan hozzátesszük, hogy az egymás mellett élő kultúrák rendezetlen helyzetéből fakadnak azok a felemás intézkedések is, amivel a hatóságok megpróbálják valahogy kezelni a többnejűség kérdését, egy poligámiát tiltó országban.

Úgy tűnt azonban, hogy a francia arab-közösség a Chirac-érában hallgatólagosan elfogadta a túl/együttélés ezen feltételeit, különösen, hogy Chirac az arab izraeli konfliktus kapcsán igen élesen bírálta a Saron-kormányt és az Egyesült Államokat. Paradox módon tehát a francia nagyhatalmi törekvések és az arab integráció jól összeegyeztethetők voltak. 2005 őszén azonban kiderült, hogy a "minden rendben van" látszata csak a felszín, a mélyben pedig súlyos konfliktusok bújnak meg.

Nemcsak arabok

A lázongás persze nem vezethető vissza pusztán etnikai gyökerekre, egyértelmű, hogy a szociálisan nehéz helyzetben lévők dühkitöréséről volt szó, s ennek a rétegnek csak egy részét teszik ki az arabok. Nem kell olyan nagyon a felszín mögé nézni, hogy lássuk: 2005 ősze csak a krízispontja volt egy régóta tartó folyamatnak, a külvárosok elgettósodásának. Ennek okairól számtalan elemzésben volt már szó: a francia település-szerkezet hibája, a munkanélküliség, mely körükben akár ötven százalékos is lehet, s emellett a magas szociális juttatások, melyek együttes eredményeként nemcsak nem tudnak, hanem nem is akarnak kitörni a fiatalok.

Ha azonban az arab lakosságról beszélünk, akkor a probléma gyökerét érdemes lenne a rosszul végbement integrációnál keresni. Mert mi is a társadalmi integráció fő mércéje? Hogy valaki folyékonyan beszélje a nyelvet, vágják rá azonnal a franciák. Persze, csakhogy ezek a fiatalok már második generációs bevándorlók, franciául tehát tökéletesen tudnak. Emellett kifejezetten érdemnek számít köreikben, ha valaki ki tud szakadni a családi közegből. Tehát nem igaz az állítás, hogy az alapvető kulturális környezetük olyan erős megtartó erőt képez, amitől nem tudnak elszakadni, s ez minden baj forrása.


Rasszizmus elleni tüntetés Párizsban 2006. február 26-án.

A gond inkább az, hogy nincs hová kilépni. A kritikus életkorban identitásukat kereső fiatalok a társadalom részéről nagymértékű elutasítással találják szembe magukat, a burkolt rasszizmust nap mint nap megtapasztalják (gyakrabban igazoltató rendőr, láttukra mindenki szorosabban markolja a táskáját és a többi). A szélsőséges iszlám előretörése sem kedvezett társadalmi elfogadtatásuknak, kicsit sarkítva: az emberek szeptember 11-e óta minden arabban potenciális terroristát látnak.

Ha tehát nincs befogadó környezet, marad a visszaút a gyökerekhez, ahonnan egyszer már elszakadtak: ott még nem fogadják el őket, ide már nem akarnak tartozni. Ambivalens kötődés alakul ki az arab fiatalokban saját iszlám gyökereikkel kapcsolatban: egyfelől hangsúlyozni próbálják integrációjukat a francia társadalomba, de önérzetesen különbözőségükre is felhívják a figyelmet. Néha nemcsak szavakkal.

És a megoldás?

Mint a bevándorlók nagy részét, az arab populációt is a munkanélküliség és az alulképzettség problémája sújtja leginkább. Megoldásukra számos kísérlet történt már a központi költségvetésből finanszírozott munkahelyteremtéstől kezdve, az álláskeresők munkahelyi képzésének állami finanszírozásán át a pályakezdők utáni munkaadói járulék csökkentéséig. Gyakorlatilag egyik sem hozott tartós javulást.

Nicolas Sarkozy az esélyegyenlőség helyreállítására a pozitív diszkriminációt szorgalmazná, de a bevándorlókkal szembeni társadalmi előítéletek tükrében nem lehet a munkanélküliség gyors felszámolására számítani.

Az oktatásban jelentkező problémák megoldásával is próbálkoznak: ún. különleges oktatási zónákat hoztak létre. A tanárok különböző kedvezményeket kapnak, ha ezekbe az iskolákba jönnek tanítani, a gyengébb tanulók pedig egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások keretében hozhatják be a lemaradásukat. Ez sem hozott azonban áttörést: a tanárok az egyenlőségelvű társadalomban megtépázott szaktekintélyükről beszélnek, a diákok pedig érdektelennek találják a tanított elméleteket.


Mindkét elnökjelöltnek vannak elképzelései a problémák kezelésére, de ezek inkább tüneti kezelésnek tűnnek. Emlékszünk még Royal emblematikus kijelentésére, hogy a fiatalkorú bűnözőket katonai kiképzőtáborba küldené, de Sarkozy is szeretne keményebb kézzel bánni velük. A szocialista jelölt a szerdai tévévitában ismertette elképzelését a "problémás" kerületekről: ötezer oktatónak adná vissza itt megszűnt állását, ettől várva javulást.

Akárhogyan is lesz, végleges megoldásként két út állhat a francia politika előtt: vagy az integrációról való teljes lemondás, vagy a keményebb döntés, mely a második generációs bevándorlók asszimilálása helyett teljes integrálásukat jelenti.

A választások második fordulójának lezárulása után bizonyára többet fogunk hallani erről a kérdésről is. A francia muzulmánok körében ugyanis a centrista jelölt Bayrou volt a második legnépszerűbb elnökjelölt, 19 százalékuk rá szavazott. Kiesése után a rá voksoló arabok nagy valószínűséggel Royalt fogják támogatni. A köztársasági elnökválasztás kimeneteléhez tehát az araboknak is lesz még egy-két szavuk.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft