Judit
3 °C
7 °C

Integrálódni vagy nem integrálódni: (régóta) ez itt a kérdés

2007.05.05. 16:20
A globalizálódó Európa egyik első számú problémája az integráció. Nem meglepő tehát, hogy a közös uniós alkotmányt csípőből elutasító franciáknak országhatáraikon belül is gondjaik vannak a kérdéssel. z elnökválasztás második fordulójához közeledve megvizsgáltuk, hogyan befolyásolhatja az egyik legnépesebb francia kisebbség, az arabok integrációjának kezelése a szavazás kimenetelét.

Az exit-pollok alapján a francia muzulmánok majdnem kétharmada Ségolčne Royalra szavazott az elnökválasztás első fordulójában. Nyilvánvaló, hogy Sarkozyt nem tette különösen népszerűvé körükben a 2005-ös külvárosi zavargások során tett kijelentése, melyben csőcseléknek nevezte a nagyrészt arabok és fekete afrikaiak által lakott külvárosok lakóit. Ám kevéssé tartjuk valószínűnek, hogy ez elegendő ok lenne a jobboldali jelölt iszlám lakosság körében elért egy százalékos eredményhez, vagyis bukásához. Nem kétséges, az arabok változást akarnak: valószínűleg egy, a kultúrájukhoz is közelebb álló, protekcionista államot. A mélyebb okok azonban egészen az integráció asszimiláció kérdéséig nyúlnak vissza.

Évi 200-300 ezer bevándorló

Csak a franciákhoz évente 200-300 ezer bevándorló ékezik, főleg a francia ajkú Maghreb (észak-afrikai) térségből. Természetesen találkozunk szabályt erősítő kivétellel is, élő példa erre az első fordulóban nyertes elnökjelölt Sarkozy, aki előszeretettel hangoztatja, hogy bevándorló családból származik. A dolog pikantériája csupán annyi, hogy épp az ő neve fémjelzi azt a 2003-as törvényt, ami az ország addigi liberálisabb bevándorlási törvényét szigorítja meg.


Fiatalok dobálnak köveket a rendőrök felé 2005. november 6-án, amikor 11. napja randalíroznak többségükben fiatal muzulmán bevándorlók Franciaország-szerte.

Uniós alapelv, hogy az ú.n. "megválogatott bevándorlást" (immigration choisie) támogatni kell, míg az "elszenvedett bevándorlást" (immigration subie) a lehetőségekhez mérten visszaszorítani. Az előbbivel szakképzett munkások érkeznek a fogadóországba, elsősorban olyan munkakörökbe, ahol munkaerőhiány van. Az "elszenvedett bevándorlás" ennek az ellentéte: az országoknak szelekció nélkül minden legális bevándorlót be kell fogadni.

Nem kérdés, hogy melyiket preferálják az uniós országok, mint ahogy nem nehéz belátni azt sem, hogy az efféle bevándorlás-politikával a nem-európaiakat diszkriminálják. Ebben pedig Franciaország is igazodik a nemzetközi trendhez: Sarko választási programjában kifejtette, célja az illegális bevándorlás visszaszorítása, továbbá a szakképzett munkások bevándorlásának elősegítése. Ségo másként fogalmazott: programjában tartózkodási engedélyt ígért azoknak, akik bizonyos kritériumoknak megfelelnek (érvényes munkaszerződés, hosszabb idejű franciaországi tartózkodás stb.).

Integráció vs. asszimiláció

De milyenek az esélyei egy maghrebinek, aki százból egyszer fér bele a "megválogatott bevándorló" kategóriájába. A francia alaptézisben az asszimiláció nagy piros betűi díszlenek, imigyen: aki Franciaországban él, az francia. Magyarul semmi gond a multietnikussággal, életünk részévé vált, hogy feketékkel, arabokkal utazunk a metrón: a multikulturalitás az, amivel nem tudnak megbirkózni a franciák.


Mohamedánok tüntetnek Párizsban 2004. januárjában a fejkendők betiltása ellen

Ennek számos jele pedig a törvényhozáson kívül a mindennapokban is észlelhető: betiltották a fejkendő viseletét a közintézményekben, a tanárok értetlenül állnak azelőtt, ha az iskolai oktatás legnagyobb részét képező nyugati irodalom helyett az arab gyerekek a Koránt szeretnék tanulmányozni, az átlagpolgár pedig nem érti, miért zavarnak egy felnőtt arab férfit a fehérneműreklámok óriásplakátjai. Még mielőtt részrehajlással vádolnának, gyorsan hozzátesszük, hogy az egymás mellett élő kultúrák rendezetlen helyzetéből fakadnak azok a felemás intézkedések is, amivel a hatóságok megpróbálják valahogy kezelni a többnejűség kérdését, egy poligámiát tiltó országban.

Úgy tűnt azonban, hogy a francia arab-közösség a Chirac-érában hallgatólagosan elfogadta a túl/együttélés ezen feltételeit, különösen, hogy Chirac az arab izraeli konfliktus kapcsán igen élesen bírálta a Saron-kormányt és az Egyesült Államokat. Paradox módon tehát a francia nagyhatalmi törekvések és az arab integráció jól összeegyeztethetők voltak. 2005 őszén azonban kiderült, hogy a "minden rendben van" látszata csak a felszín, a mélyben pedig súlyos konfliktusok bújnak meg.

Nemcsak arabok

A lázongás persze nem vezethető vissza pusztán etnikai gyökerekre, egyértelmű, hogy a szociálisan nehéz helyzetben lévők dühkitöréséről volt szó, s ennek a rétegnek csak egy részét teszik ki az arabok. Nem kell olyan nagyon a felszín mögé nézni, hogy lássuk: 2005 ősze csak a krízispontja volt egy régóta tartó folyamatnak, a külvárosok elgettósodásának. Ennek okairól számtalan elemzésben volt már szó: a francia település-szerkezet hibája, a munkanélküliség, mely körükben akár ötven százalékos is lehet, s emellett a magas szociális juttatások, melyek együttes eredményeként nemcsak nem tudnak, hanem nem is akarnak kitörni a fiatalok.

Ha azonban az arab lakosságról beszélünk, akkor a probléma gyökerét érdemes lenne a rosszul végbement integrációnál keresni. Mert mi is a társadalmi integráció fő mércéje? Hogy valaki folyékonyan beszélje a nyelvet, vágják rá azonnal a franciák. Persze, csakhogy ezek a fiatalok már második generációs bevándorlók, franciául tehát tökéletesen tudnak. Emellett kifejezetten érdemnek számít köreikben, ha valaki ki tud szakadni a családi közegből. Tehát nem igaz az állítás, hogy az alapvető kulturális környezetük olyan erős megtartó erőt képez, amitől nem tudnak elszakadni, s ez minden baj forrása.


Rasszizmus elleni tüntetés Párizsban 2006. február 26-án.

A gond inkább az, hogy nincs hová kilépni. A kritikus életkorban identitásukat kereső fiatalok a társadalom részéről nagymértékű elutasítással találják szembe magukat, a burkolt rasszizmust nap mint nap megtapasztalják (gyakrabban igazoltató rendőr, láttukra mindenki szorosabban markolja a táskáját és a többi). A szélsőséges iszlám előretörése sem kedvezett társadalmi elfogadtatásuknak, kicsit sarkítva: az emberek szeptember 11-e óta minden arabban potenciális terroristát látnak.

Ha tehát nincs befogadó környezet, marad a visszaút a gyökerekhez, ahonnan egyszer már elszakadtak: ott még nem fogadják el őket, ide már nem akarnak tartozni. Ambivalens kötődés alakul ki az arab fiatalokban saját iszlám gyökereikkel kapcsolatban: egyfelől hangsúlyozni próbálják integrációjukat a francia társadalomba, de önérzetesen különbözőségükre is felhívják a figyelmet. Néha nemcsak szavakkal.

És a megoldás?

Mint a bevándorlók nagy részét, az arab populációt is a munkanélküliség és az alulképzettség problémája sújtja leginkább. Megoldásukra számos kísérlet történt már a központi költségvetésből finanszírozott munkahelyteremtéstől kezdve, az álláskeresők munkahelyi képzésének állami finanszírozásán át a pályakezdők utáni munkaadói járulék csökkentéséig. Gyakorlatilag egyik sem hozott tartós javulást.

Nicolas Sarkozy az esélyegyenlőség helyreállítására a pozitív diszkriminációt szorgalmazná, de a bevándorlókkal szembeni társadalmi előítéletek tükrében nem lehet a munkanélküliség gyors felszámolására számítani.

Az oktatásban jelentkező problémák megoldásával is próbálkoznak: ún. különleges oktatási zónákat hoztak létre. A tanárok különböző kedvezményeket kapnak, ha ezekbe az iskolákba jönnek tanítani, a gyengébb tanulók pedig egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások keretében hozhatják be a lemaradásukat. Ez sem hozott azonban áttörést: a tanárok az egyenlőségelvű társadalomban megtépázott szaktekintélyükről beszélnek, a diákok pedig érdektelennek találják a tanított elméleteket.


Mindkét elnökjelöltnek vannak elképzelései a problémák kezelésére, de ezek inkább tüneti kezelésnek tűnnek. Emlékszünk még Royal emblematikus kijelentésére, hogy a fiatalkorú bűnözőket katonai kiképzőtáborba küldené, de Sarkozy is szeretne keményebb kézzel bánni velük. A szocialista jelölt a szerdai tévévitában ismertette elképzelését a "problémás" kerületekről: ötezer oktatónak adná vissza itt megszűnt állását, ettől várva javulást.

Akárhogyan is lesz, végleges megoldásként két út állhat a francia politika előtt: vagy az integrációról való teljes lemondás, vagy a keményebb döntés, mely a második generációs bevándorlók asszimilálása helyett teljes integrálásukat jelenti.

A választások második fordulójának lezárulása után bizonyára többet fogunk hallani erről a kérdésről is. A francia muzulmánok körében ugyanis a centrista jelölt Bayrou volt a második legnépszerűbb elnökjelölt, 19 százalékuk rá szavazott. Kiesése után a rá voksoló arabok nagy valószínűséggel Royalt fogják támogatni. A köztársasági elnökválasztás kimeneteléhez tehát az araboknak is lesz még egy-két szavuk.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?