A kormánypárt győzhet az ír választásokon

Várhatóan hatalmon marad a jelenlegi koalícióban kormányzó legnagyobb kormánypárt a hétvégi általános ír választásokon. Előrejelzések szerint a Bertie Ahern miniszterelnök vezette Fianna Fail akár egyedül is megszerezheti a szavazatok többségét.
A jelenlegi koalíció Bertie Ahern miniszterelnök vezette Fianna Failból és Mary Harney Haladó Demokratáiból áll. A két párt igen sikeres kormányzati ciklust tudhat maga mögött: a gazdaság erőteljesen növekedett, ezért csökkentették az adót, és növelték a juttatásokat is.

Az IRA politikai szárnya jól szerepelhet

Közvélemény-kutatók szerint 1977 óta először szerezhet abszolút többséget a Fianna Fail. Amennyiben ez bekövetkezik, ez volna ez első alkalom, hogy 25 éve óta egy párt abszolút többséget szerez az ír parlamentben-jelentette a BBC.

Szakértők szerint az ír parlamentben csak egy mandátummal rendelkező Sinn Fein jobban szerepel a választásokon. A párt az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnya. Azonban nem lehet tagja a kormánynak addig, amíg az IRA be nem szolgáltatja fegyvereit. Az ír parlamentben 165 képviselő foglalhat helyet, és a Sinn Fein arra számít, hogy 3-7 képviselője juthat a törvényhozásba.

Bővítésellenes írek
Az Irish Times című lapban közzétett felmérés szerint tovább csökkent az Európai Unió jövője szempontjából fontos nizzai szerződés támogatása. A megkérdezetteknek immár csak 32 százaléka szavazna igennel a bővítés előtt utat nyitó szerződésre. A felmérés egy nappal az írországi választások előtt. Az ír nép tavaly egyszer már nemet mondott a nizzai szerződésre. A nizzai szerződést az év végéig az összes európai uniós tagországnak ratifikálnia kell, hogy a 2004-re tervezett bővítés végrehajtható legyen -jelentette a BBC.
A bukmékerek véleménye

A fogadóirodákban 1:35 arányban lehet arra fogadni, hogy a miniszterelnök Michael Noonan lesz, aki a második legnagyobb párt, a Fine Gael vezetője. Az ír választási rendszer (arányos képviselet) sajátosságai miatt többféle koalíció is elképzelhető: a Fianna Fail vagy a Fine Gael Ruairi Quinn Munkáspártját vagy Trevor Sargent Zöldjeit, vagy a Haladó Demokratákat választja partnernek.

A választás

A választókörzetek csak kis százalékában van elektronikus választás, ahol hamar kiderül a végeredmény. Ezért a legtöbb körzetben az egész hétvégén folyik majd a szavazatok számlálása. Mivel a küzdelem több körzetben is kiélezett, ezért sokan azt vizsgálják, hogy az időjárás hogyan befolyásolja a szavazók részvételi hajlandóságát. A szavazóhelyiségeket pénteken közép-európai idő szerint 22.30-kor zárják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19