Bertie Ahern ír miniszterelnök csütörtök délután bejelentette: az írek október 19-én szavazhatnak másodszor a nizzai szerződésről - s közvetve a magyar csatlakozásról.
Mindenki legnagyobb meglepetésére az ír miniszterelnök a lehető legkorábbi dátumra tűzte ki a második népszavazást a nizzai szerződés elfogadásáról. Az is példa nélküli Írország történetében, hogy szombati napon tartanak referendumot.
Nem volt közvélemény-kutatás
A kormányülés után ismertetett döntést vélhetően megkönnyebbüléssel fogadja Európa, a népszavazás ugyanis megelőzi az október 24-25-i brüsszeli csúcstalálkozót. Hogy az írek ez alkalommal elfogadják-e a szerződést, azt közvélemény-kutatások hiányában lehetetlen megjósolni. (Kérdéseket csak a nizzai szerződés tartalmának ismeretéről, illetve a szavazási hajlandóságról tettek fel, s mindkét összefüggésben lesújtóak voltak a tapasztalatok.)Minket is érint az eredmény
Mint ismeretes: az EU bővítésének feltétele volt, hogy először a szervezet működésének kereteit kell rögzíteni, s az ezt tartalmazó Nizzai Szerződést minden tagállamnak jóvá kell hagynia. Egyedül Írországban kellett ehhez népszavazás, a többi EU-tagállamban elegendő volt a törvényhozás jóváhagyása. Nagy meglepetésre a tavaly június 7-i referendumon az írek 54:46 arányban elutasították a Nizzai Szerződést. Amennyiben most is a "nem" kap többséget, az EU bővítésének folyamata veszélybe kerülhet, egyelőre le is vehetik a napirendről, de valószínűleg mindenképpen csúszást szenved.- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon