Lehallgatta Blair és Bush beszélgetését az IRA

A Sinn Fein az IRA kémei által megszerzett információkat használt fel a tavaly júliusi fegyverzetleszerelési tárgyalásokon. A napokban kirobbant botrány miatt az északír parlament két minisztere is lemondott.
Az IRA által szerzett dokumentumok között szerepel egy Bush-Blair telefonbeszélgetés hangfelvétele és Sir Alistair Irwin altábornagy, a brit hadsereg északír parancsnokának feljegyzése is. Lapértesülések szerint a Sinn Fein az egy évvel korábbi leszerelési tárgyalásokon azért helyezkedett öt napon keresztül várakozó álláspontra, mert az információk révén tisztában volt azzal, hogy a brit tárgyalófél meddig hajlandó elmenni az engedményekben.

Az ügy kirobbanása miatt nem lehet megkerülni azt a feltételezést, hogy a Sinn Fein, az IRA politikai szárnya jelenleg is szoros kapcsolatokat ápol a szalonképtelennek titulált katonai vezetéssel. Ezért kedden az északír kormány két minisztere is lemondott, tudósított a Daily Telegraph. David Trimble északír miniszterelnök szerint a jelenlegi botrány "tízszer súlyosabb" mint a Watergate-ügy.

Elemzők szerint Tony Blair két döntés között választhat. Vagy felfüggeszti a jelenlegi parlament működését, vagy új választásokat ír ki, meghagyva az intézmény jogköreit. A brit miniszterelnök kedd délután északír kollégájával, a Sinn Fein vezetőjével Gerry Adamsel pedig a hét utolsó napjaiban folytat megbeszéléseket. Mint Blair elmondta, a helyzet igen elszomorító, de bízik benne, hogy van megoldás a jelenlegi szituációra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25