Véget ért a túszdráma az iraki nagykövetségen

Ellenállás nélkül megadták magukat a berlini iraki nagykövetséget megszálló túszejtők a német rohamrendőröknek. Irak szerint az akció mögött az amerikai és cionista titkosszolgálatok állnak, ám Németországot nem vádolják cinkossággal.
Körbevették, majd megrohamozták kedd este Irak berlini nagykövetségét a német rohamrendőrök. Az akciót, melyhez a bagdadi vezetés is hozzájárult, mesterlövészek biztosították, a túszejtők ellenállás nélkül megadták magukat. Az épület megrohamozásakor a túszok közül senki sem sérült meg. A behatolók négy személy ejtettek fogságukba. Kettőt közülük még a külképviselet megszállása alatt elengedtek.

Két sérült

A szabadon engedett túszok egyikének a szemébe könnygáz került, míg másikukat - egy nőt - sokkos állapotban szállítottak kórházba. A másik két túszt a német kommandósok szabadították ki. Egyelőre nem tudni, hogy az iraki nagykövet a túszok között volt-e. Irak kedden terrorista cselekménynek minősítette Irak berlini nagykövetségének elfoglalását, amely mögött Bagdad szerint amerikai és cionista titkosszolgálatok álltak.

Nem félnek

Amerikai és cionista titkosszolgálatok zsoldjában álló fegyveresek támadtak a külképviseletre, majd túszul ejtették a nagykövetség munkatársait - áll az iraki külügyminisztérium közleményében. A külföldön élő iraki ügynökök akciója semmilyen befolyással nem lesz az ország külképviseleteinek működésére - vélte Tarik Aziz külügyminiszter. Bagdad nem feltételezi, hogy a német rendőrség cinkosságot vállalt volna a támadókkal - szögezte le. Irak komolyan veszi az amerikai támadásról szóló fenyegető jelzéseket, az irakiak készek megvédeni országukat - válaszolta az iraki külügyminiszter újságírói kérdésre.

Korábban ismeretlen szervezet

"Békés és időben korlátozott akcióról" van szó - közölteék korábban a túszejtők - melynek célja nyomatékot adni követelésüknek, hogy érjen véget Szaddám Huszein iraki elnök uralma. A londoni székhelyű Iraki Nemzeti Kongresszus, a legnagyobb száműzetésben működő iraki ellenzéki szervezet elítélte a követségfoglalást. "Felszabadító háborúnkat kizárólag Irak területére korlátozzuk" - mondta a legkevesebb hat nagyobb ellenzéki csoportot tömörítő szervezet szóvivője. "Igyekszünk további információkat szerezni ezekről az emberekről. Nem bocsátjuk meg az ilyen erőszakot" - tette hozzá. Az Iraki Nemzeti Kongresszus úgy értesült, hogy a berlini nagykövetséget megszálló csoport néhány hónapja alakult Németországban élő iraki ellenzékiekből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31