A nevük elhallgatását kérő diplomaták Bagdadban és Kairóban nem közöltek egyebet, és egyik külügyminisztérium sem volt hajlandó megerősíteni a hírt, de szemtanúk részletesen beszámoltak az esetről.
Szerintük Ihad es-Serif szombat este Bagdad nyugati, Al-Dzsamáa nevű negyedében járt. Diplomáciai rendszámot viselő gépkocsijában egyedül ült. A Rabi úton megállt, és kiszállt az autóból, hogy újságot vegyen egy kioszkban, amikor körülvette nyolc fegyveres. Az egyik fejbe vágta a diplomatát egy pisztollyal, miközben azt kiabálták rá, hogy "amerikai kém". Betuszkolták egy autó csomagtartójába, és gyorsan elhajtottak vele - mondták a névtelenséget kérő szemtanúk, akik jelentették az incidenst egy arra haladó amerikai konvojnak. Az amerikai katonák átvizsgálták a diplomata autóját, amelyet azután vasárnap elvittek a helyszínről.
Nem az első eset
Es-Serif a második egyiptomi diplomata, akit Irakban elraboltak. Az elsőt tavaly júniusában hurcolták el muzulmán aktivisták, akik azt állították, hogy ezzel akarják elrettenteni Egyiptomot attól, hogy katonákat küldjön Irakba. Egy hónappal később kiszabadult, miután Kairó megerősítette, hogy ez nem áll szándékában. Az iraki külügyminiszter már a múlt héten üdvözölte Kairó döntését, hogy es-Serifet kinevezte nagykövetnek, de ezt Kairó még nem erősítette meg. A kinevezés Irak szuverenitásának teljes elismerését jelentené. Egyiptom az első az arab országok közül, aki erre készült.- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon