Nem dőlt el a harc Putyin utódlásáért

Mihail Fradkov miniszterelnök lemondása elméletileg lehetőséget adott volna Putyinnak, hogy két utódjelöltje közül kiválassza favoritját. Az elnök nem így tett, inkább egy technokratát, Viktor Zubkovot nevezte ki a nem túl jelentős posztra.

Szergej Ivanovot tippelte az orosz sajtó Mihail Fradkov orosz miniszterelnök utódjának. A szürke és Putyinra teljesen veszélytelen, túl sok szerepet nem játszó Fradkov szerdán jelentette be távozását, miközben az orosz lapok már Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes, korábbi védelmi miniszter kinevezéséről cikkeztek.

A tipp nem jött be, Putyin Viktor Zubkovot, az orosz pénzmosás elleni hivatal vezetőjét nevezte ki, az állami törvényhozás szeptember 14-én, pénteken iktathatja be az új kormányfőt.

Első statiszta

Oroszországban a miniszterelnöknek nincs különösebb szerepe a politikai döntéshozatalban, egyszerű végrehajtónak számít. Azaz Zubkov nem került jelentős pozícióba. A miniszterelnök személye egyedül akkor lett volna érdekes, ha a posztot Szergej Ivanov vagy Dmitrij Medvegyev, Putyin két utódjelöltje nyerte volna el. Ezzel ugyanis Putyin egyértelműen jelezte volna preferenciáját, hogy ki váltsa jövőre, amikor lejár második elnöki mandátuma, hiszen ő maga az orosz alkotmány értelmében többször már nem lehet elnök. Putyin 1999-ben miniszterelnökként érkezett meg a politikába az addigi ismeretlenségből.

Putyin eddig két lehetséges utódot nevelgetett maga mellett. A hozzá hasonlóan ex-KGB-s Ivanovot, illetve a hozzá hasonlóan leningrádi Dmitrij Medvegyevet. Putyin a leningrádi KGB-s brancsból jött, a hatalom így vagy a leningrádiak, vagy a KGB-sek kezében maradhat.

A bizalmas barát

Kettejük közül Medvegyev tűnik Putyin bizalmi emberének, a szintén első miniszterelnök-helyettesi rangban lévő politikus kormányzati kinevezése előtt az elnök kabinetfőnöke volt. Bizalmi pozícióját jelzi, hogy ő a Putyin alatt elállamosított Gazprom igazgatótanácsának elnöke.

Medvegyevet pragmatista liberálisként tartják számot, de leginkább Putyin elkötelezett és hűséges híveként.

Medvegyev szoros kapcsolata az elnökkel azonban nem biztos, hogy elég a sikerhez. Főleg, mert az orosz sajtó szerint a Kreml igazi szürke eminenciása, Vlagyiszlav Szurkov szivárogtathatta ki Ivanov miniszterelnöki kinevezésének a hírét. Az AFP-nek nyilatkozó orosz források szerint Szurkov egyértelműen Ivanov mellett tette le a voksát, belőle akar elnököt csinálni.

Az erős barát

Ivanov pozíciója annyival feltétlenül erősebbnek tűnik, hogy ex-KGB-sként igen befolyásos támogatókat tudhat maga mögött - ráadásul ő is Leningrád szülötte, így a leningrádiak is megbékélhetnek vele.

Ivanov erejét jelzi túlélőképessége is. Bár már Borisz Jelcinnek is tanácsadója volt, a régi jelcinisták közül egyedüliként ő tudott megmaradni a politika élvonalában. Ebben segíthette, hogy Putyinnal 1976 óta barátok és kollégák. Ráadásul már 1999-ben, Putyin miniszterelnöksége idején első miniszterelnök-helyettes volt, majd a KGB-utód FSZB igazgatója.

Mellette szól továbbá, hogy a pragmatikus, épp ezért kicsit szürke Medvegyevhez képest Ivanov igen népszerű az orosz közvélemény körében. Ezt részben annak is köszönheti, hogy az elmúlt időben egyre harciasabb orosz külpolitika Oroszországban népszerű kardcsörtetéseiről - az orosz távolsági bombázók küldetéseiről és a haditechnikai fejlesztésekről - rendszerint ő, és nem Medvegyev számolhat be.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32