Egy iszlám terrorista meggyilkolt három amerikai orvost Jemenben

Egy muzulmán terrorista hétfőn gyorstüzelő fegyverrel támadást intézett egy jemeni kórház ellen. A támadás következtében meghalt három amerikai orvos, egy negyedik pedig megsérült. A harmincöt éves merénylőt a rendőrség letartóztatta.
Egy terrorista behatolt a dzsiblai, amerikaiak által alapított baptista misszió kórházának épületébe, majd tüzet nyitott az orvosokra - tájékoztatta telefonon a Yemen Times című lap főszerkesztője a CNN-t. A hírt - jemeni biztonsági forrásokra hivatkozva - az AP is megerősítette. A három meggyilkolt amerikai orvos közül az egyik egy doktornő volt. A megtámadott kórház - amely keresztények kezelésében van - a Szanaa fovárostól 170 kilométernyire délre fekvő Dzsibla faluban működik. A merénylet túlélőjét, egy másik doktornőt, jelenleg a kórház sebészetén műtik, állapotáról nincs információ. A CNN - az említett lap főszerkesztőjére hivatkozva - jelentette, hogy a feltételezett merénylőt, egy harmincöt éves férfit, letartóztatták

A terroristák visszavágnak

Rendőrök járőröznek Yemen utcáin
Fotó: Kaled Fazaa
A CNN emlékeztet rá, hogy Jemenben a rendet - 2000 októbere, a USS Cole amerikai romboló elleni, tizenhét halálos áldozatot követelő merénylet óta - gyakorlatilag az Egyesült Államok tartja fenn. A stratégiailag fontos helyen fekvő ország az al-Kaida egyik legfontosabb bázisa. Tagjai biztos menedékre lelnek a hegyekben élő törzseknél.

Novemberben az Egyesült Államok halálos kimenetelű rakétatámadást intézett feltételezett al-Kaida terroristák ellen Jemenben, és az akciót törvényesnek és szükségesnek minősítette. A támadást az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek tulajdonították, s ezt közvetve megerősítette Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes.

Az elnök megszólal

Ali Abdullah Szaleh jemeni államelnök erőszakcselekményeket végrehajtó muzulmán szélsőségeseket kárhoztatott azért, hogy az Egyesült Államok "beavatkozik" a dél-arábiai ország belügyeibe.

Szaleh kijelentése szerint a 2000 októberében az USS Cole amerikai romboló, majd legutóbb a Limburg francia olajtartályhajó ellen végrehajtott merényletek sokat ártottak az ország tekintélyének, éppúgy, mint októberben egy amerikai helikopter elleni támadás és egyéb terrorcselekmények.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32