Irakban többe kerül a gyógyítás, mint a háború

Az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák egészségügyi ellátása többe kerül, mint amennyit a katonai akciókra költöttek - ezt állapítja meg egy jelentés. Az összeg rémisztő: 650 milliárd dollárt (1,12 billió forintot) emésztett fel eddig.

"Minden napért, amely a harcok folytatásához hozzáadódik iszonyú árat kell fizetnünk" tartalmazza az a tanulmány, amelyet a kongresszus azon tagjai előtt is felolvastak, akik a háború mielőbbi befejezését szeretnék elérni. A tanulmány szerzője Evan Kanter pszichiáter, aki már korábban is a poszttraumás stressz okozta lelki zavarokkal foglalkozott.

Kevesebben halnak meg

Az iraki háború egészségügyi költségei azért ilyen magasak, mert a korábbi katonai beavatkozásokhoz képest sokat fejlődött a haditechnika és a hadászat általában. A katonák testét sokkal jobban védi a páncélozott jármű vagy a fémvázas ruha. Emiatt kevesebb a halott és több a sebesült, és bármilyen esemény történik, a sérülteket igen gyorsan kimentik a hadszintérről.

Ennek következtében megnőtt a a koponyasérülések, agykárosodások és a többszörös végtagsérülések (ezzel egyidőben az amputációk) száma. Összehasonlításul: a II. világháborúban a sebesültek-halottak aránya még 2:1 volt, Vietnamban az arány tovább nőtt 3:1-re, a mostani iraki harcokban pedig nyolcszor annyian kerülnek sérüléseik miatt a hadikórházba, mint ahányan meghalnak.

Pszichés problémák

Kanter az Amerikai Közegészségügyi kongresszuson tartott előadásában elmondta, hogy az Irakból és Afganisztánból hazatérő első százezer amerikai katona vizsgálata szerint minden negyedik súlyos lelki problémákkal küszködik. Legtöbbjük kombinált pszichés problámákkal küzd: a trauma utáni stressz, drogproblémák és a depresszió különféle fokozatai.

Amikor a katonák Irakból visszatérnek, csak öt százalékuk vallja be, hogy pszichés problémákkal kell megküzdenie, de 3-6 hónap múlva erre már 27-42 százalék panaszkodik.

A szakorvos szerint ennek az a magyarázata, hogy a bármilyen okból hazautazó katonák mielőbb szeretnék meglátni családjukat, ezért nem mondanak igazat, amikor pszichés panaszokra vonatkozó kérdést kapnak, mivel félnek, hogy az esetleges kezelés tovább késlelteti a hazatérést.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59