Lemondott Japán miniszterelnöke

Szerdán reggel, némileg váratlanul bejelentette lemondását Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke, jelentette a BBC. Abét párttársai már pártja, a liberális demokraták júliusi választási veresége óta támadják. Az LDP akkor elvesztette a felsőházi többségét, de Sindzo nem mondott le, hogy reformjait végigvigye.

Ezért volt váratlan, amikor szerdán az állami televízión bejelentette visszavonulását, mivel Japánnak "új vezérre van szüksége, aki harcol a terrorizmus ellen". Lemondása már csak azért is meglepő, mert előtte még arról beszélt, hogy addig feltétlenül posztján marad, amíg meg nem hosszabbítják Japán az amerikaiaknak nyújtott, novemberben lejáró katonai támogatását. Végül, az ellenzék meglepetésére, még a parlamenti vita előtt távozott.

Abe egy évvel ezelőtt vette át a miniszterelnökséget a nagy reformokat végrehajtó, számos japán tabut megdöntő Koidzumi Dzsunicsirótól. Bár a II. világháború utáni Japán legfiatalabb kormányfőjeként kifejezetten népszerűnek számított kormányfősége elején, a nyugdíjrendszer reformja és kormányának korrupt miniszterei miatt hamar népszerűségét vesztette. Kormányában a mezőgazdasági tárca jelentette a legnagyobb problémát, az elmúlt négy hónapban három agrárminiszter távozott korrupciós vádak miatt.

Abe nem nevezte meg távozása pontos dátumát, mint mondta, időt szeretne adni pártjának utódja megtalálásához. Az új kormányfő az elemzők szerint Taró Aszó, az LDP főtitkára lehet, aki Abéhez hasonlóan nacionalista, és a terrorizmus kérdéséhez is hasonlóan harciasan viszonyul, jelentette a BBC.

Japán Abe alatt szakítani látszott pacifista hagyományaival. A nacionalista kormányfő az észak-koreai fenyegetésre és a terrorizmus veszélyére hivatkozva hadseregfejlesztéseket irányzott elő. Japán a II. világháború után, az amerikaiak által szövegezett alkotmánya tiltja a támadó haderő szervezését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32