Kanadában az alkohol ártalmasabb a fűnél

Lehet, hogy Hollandia és Svájc után Kanada lesz a harmadik olyan állam, ahol legálissá teszik a könnyű drogok fogyasztását. Mindez jelenleg a szenátus döntésétől függ.
Elkészült az a jelentés, amelyet a kanadai igazságügyi miniszter ez év őszére ígért. A munkára felkért bizottság úgy találta, hogy a cannabis kevésbé ártalmas a szervezetre, mint az alkohol, ezért legalizálható. Véleményük szerint ugyanúgy kellene kezelni a növényfajta fogyasztását, mint a borét vagy a sörét. 16-éves kor felett bárki vásárolhatna a regisztrált kereskedők által kínált könnyű drogból.

A kanadai hatóságok már így is az átlagosnál engedékenyebbnek bizonyultak. Egy tavaly meghozott döntés értelmében súlyos betegek már eddig is fogyaszthattak marihuánát gyógyászati célokra, ha megkapták az ehhez szükséges hatósági engedélyeket.

A jelentés hatására parázs vita alakult ki nemcsak az országon belül, hanem a szomszédos Egyesült Államokban is a marihuána szerepéről. A szomszédos állam ugyanis már így is sokallta azt a marihuánamennyiséget, amely illegális úton, kanadai termesztők révén országukba jutott. A bizottság javaslatát egyelőre további vitákra a szenátus elé terjesztik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19