Nem adja fel magát Radovan Karadzsics

Nem adja fel magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek - áll a boszniai háború főbűnösének tartott Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök levelében. Karadzsics szerint a nemzetközi békefenntartó erők amerikai parancsnoka jobban tenné, ha kerülné a közvetlen találkozást a volt szerb vezetővel.
Semmi szín alatt nem adja fel magát Hágának - tudatta a szerb közvéleménnyel az évek óta körözött Radovan Karadzsics, a boszniai szerb állam egykori elnöke. Karadzic még április 17-én küldte meg levelét Kosta Cavoskinak, az ultraradikális nézeteiről Szerbia-szerte ismert jogászprofesszornak, aki elnöke a Nemzetközi bizottság Radovan Karadzic igazságáért elnevezésű belgrádi székhelyű szervezetnek. A Nedeljni Telegraf című belgrádi hetilap legújabb száma idézi az írást.

Csak a szerbek jóságának köszönhető a békefenntartók bántatlansága

Radovan Karadzsics
Karadzic tiltakozik amiatt, hogy John Sylvester, a boszniai nemzetközi békefenntartó haderő amerikai parancsnoka fenyegeti és zsarolja családtagjait, illetve barátait, miközben az al-Kaida terrorszervezet harcosainak rokonait és híveit békén hagyja. A vádlott emlékeztet arra, hogy ő sohasem volt ellensége Sylvester tábornok hazájának, s a boszniai szerbek jóságának és türelmének köszönhetően a szerb területeken a NATO és az SFOR egyetlen harcosának sem esett bántódása sem a háború idején, sem utána.

Törvénytelennek tartja a bíróságot

Karadzsics törvénytelennek tartja a hágai Nemzetközit Törvényszéket. Milyen az a bíróság, s milyen az az ügyészség, amely először elfogja az embereket, majd utána gyűjti ellenük a bizonyítékokat - teszi fel a kérdést Karadzic, aki szerint a törvényszék "elfogatja minden szerb állami entitás polgári és katonai vezetését, nyomoz utánuk, és ugyanúgy kezeli őket, mint más nemzeti közösségek bűnözőit".

Új barátokat is szerzett

Karadzic mandátumának túllépésével vádolja az SFOR-t és a parancsnokát. A tábornok úr mandátuma szerint csak akkor foghat el engem, ha katonái véletlen folyták tevékenységük alkalmával összefutnak velem - írja Karadzsics, hozzátéve, hogy már hetedik éve kitér a találkozás elől, és jobb lenne, ha Sylvester tábornok is erre törekedne.

"Időközben ezerszámra tettem szert új barátokra, akikről üldözőim nem tudnak. Napról napra egyre többen vannak. Nem kell két-három boszniai faluban lennem, hiszen ha már Bosznia egészében ottmaradtunk, én miért mondanék le az egész Boszniáról. Talán azért hagytak itt bennünket, hogy egy szép napon az egész ország a miénk legyen" - írja Radovan Karadzic.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32