Judit
3 °C
7 °C

Tűzszünet helyett kölcsönös vádak

2000.10.19. 23:12
Az ENSZ emberi jogi bizottsága csütörtök este Genfben határozatot fogadott el, amelyben Izraelt emberiség elleni bűnökkel vádolta a palesztin területeken kiújult erőszak miatt. A tűzszünet ellenére további két halálos áldozatot követeltek az összecsapások.

Az ENSZ emberi jogi bizottsága csütörtök este Genfben határozatot fogadott el, amelyben Izraelt emberiség elleni bűnökkel vádolta a palesztin területeken kiújult erőszak miatt.

A határozat egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását is magában foglalja az erőszak nyomon követésére, illetve arra kéri az ENSZ vezető emberi jogi illetékeseit, hogy mihamarabb látogassanak el a válságban érintett térségbe.

Az 53 tagú testület rendkívüli ülésen tárgyalta az elmúlt napokban tapasztalt közel-keleti erőszakos tevékenységet. Az arab-iszlám országok határozati javaslatát hosszas vita után tizenkilenc állam szavazta meg, 16 ellenszavazat és tizenhét tartózkodás mellett, míg egy ország távolmaradt a voksolástól. A szavazás órákat csúszott, mert a kemény hangú határozat szövegét a nyugati országok megpróbálták Izrael javára enyhíteni.

A megállapodások súlyos és szándékos megsértése
Ehud Barak izraeli kormányfő a sarm-es-sejki megállapodások súlyos és szándékos megsértésének minősítette a Náblusz ciszjordániai város környékén csütörtökön lezajlott összecsapást.

Az izraeli sajtónak nyilatkozva Barak kijelentette, hogy "ez nagyon súlyos eset, a Sarm-es-Sejkben kötött megállapodások nagyon komoly megsértése". Szerinte az incidens azt bizonyítja, hogy a Palesztin Hatóság nem akarja betartani a megállapodásokat.

Két újabb halott

A palesztin áldozat után egy izraeli is meghalt abban a csütörtöki tűzpárbajban, amelyet izraeliek és palesztinok vívtak egymás ellen Náblusz közelében - közölte egy izraeli tisztségviselő.

A Reuters jelentése szerint a tűzpárbaj mintegy négy óra hosszáig tartott. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő elmondta, hogy egy izraeli meghalt, több másik pedig megsebesült, néhányan súlyosan. Mint mondta, az izraeliek a bibliai József sírjához igyekeztek, és az összecsapás úgy kezdődött, hogy a palesztinok tüzet nyitottak rájuk.

Az izraeliek harci helikoptereket is bevetettek, amelyekről géppuskából lőtték a palesztinokat, és egy palesztint megöltek, 15 továbbit pedig megsebesítettek.

A közeli palesztin menekülttábor egyik tisztségviselője azt állítja: az incidens úgy kezdődött, hogy zsidó telepesek tüzet nyitottak a palesztinokra.

Jarden Vatikaj, az izraeli hadsereg szóvivője úgy számolt be az esetről, hogy izraeli polgári személyek harmincfős csoportját vették tűz alá a palesztinok. A csoport egy hegytetőn, sziklák mögött talált egy időre menedéket, majd kimenekítésükre megérkeztek az izraeli katonák.

Kölcsönös vádak

Az izraeliek és a palesztinok kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy nem hajtják végre maradéktalanul a sarm-es-sejki csúcstalálkozón született megállapodásukat, azaz, hogy véget vetnek a fegyveres összecsapásoknak.

Slomo Ben-Ami megbízott izraeli külügyminiszter az izraeli rádióban közölte: levelet küld az érintett külügyminisztereknek, és ebben felpanaszolja, hogy a Palesztin Hatóság csak vonakodva hajtja végre a megállapodást, vagy szándékosan, vagy úgy, hogy szemet huny bizonyos dolgok felett. A miniszter szerint az a tény, hogy az Arafat vezette Fatah ellenállási mozgalom milíciája fel van fegyverezve, nemcsak a sarm-es-sejki megállapodásnak, hanem az összes olyan megállapodásnak a megszegése, amelyet az izraeliek és a palesztinok 1993 óta kötöttek egymással.

Izrael régóta követeli Arafattól, hogy zabolázza meg a Fatah fegyvereseit, akik az utóbbi három hétben az izraeli hadsereggel vívott utcai harcok élharcosai közt voltak.

A rádió felkérte Haszan Aszfurt, a palesztin tárgyalóküldöttség tagját, hogy reagáljon Ben-Ami kijelentésére. Ő azt mondta válaszul, hogy az izraelieknek ehhez először le kellene fegyvereznie a "terrorista" zsidó telepeseket és beépített embereiket.

Marvan Barguti, a Fatah ciszjordániai vezetője a Háárec izraeli lap csütörtöki számában úgy nyilatkozott, hogy nem fog parancsot adni szervezete tagjainak az összecsapások beszüntetésére, mivel az utcákon harcoló tömegről van szó, és nem hadseregről, de ő maga sem akar véget vetni az ellenségeskedéseknek.

Szaeb Erakat, a palesztin tárgyalóküldöttség vezetője egyenesen azt a kijelentést tette a jeruzsálemi amerikai konzullal rendezett jerikói találkozóján, hogy az izraeliek kihívóan megsértik a sarm-es-sejki megállapodást. Erakat szerint ez abban merül ki, hogy az izraeli hadsereg nem szünteti meg az ellenőrzőpontokat a palesztin önkormányzat területén található városok és falvak határában, és több ilyen várost blokád alatt tart - közölte közleményében.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?