Pekingi kapcsolat: német orvos észak-koreaiakat menekített

Egy Pekingben tartózkodó német orvos segített 22 észak-koreainak, hogy csütörtökön bemeneküljenek Spanyolország pekingi nagykövetségére. A 44 éves Norbert Vollertsen újságíróknak elmondta, hogy tagja volt annak a nem hivatalos csoportnak, amely megszervezte, hogy az észak-koreaiak ki tudják játszani a kínai fegyveres őröket a spanyol nagykövetségnél.

Prostitúció, koncentrációs tábor, 300 ezer menekült

A csoport egyike azoknak, amely megpróbálja a világ figyelmét felhívni az emberi jogok súlyos észak-koreai megsértésére, az erőszakra, a kényszerű prostitúcióra, valamint a számos koncentrációs tábor foglyain folytatott biológiai kísérletekre. Elmondta azt is, hogy több mint 300 ezer észak-koreai rejtőzik a kínai határövezetben, miután elmenekültek hazájukból. Vollersten szerint azért a spanyol nagykövetséget választották a menedékkérők, mert kevésbé szigorúan őrzött, mint a többi európai külképviselet..

Műtétek érzéstelenítés nélkül

Az emberi jogi csoportnak amerikai, dél-koreai, francia, olasz és spanyol tagjai vannak. Magát Vollerstent, aki Kínában turistavízummal tartózkodik, 2000 decemberében kiutasították Észak-Koreából, mert nyugati újságíróknak nyilatkozott az emberi jogok megsértéséről. 1999 júniusában érkezett a távol-keleti totalitárius országba a német mentőorvosok szervezetének tagjaként, és miután egy helyi égési sérültnek bőrt adott, első nyugatiként "barátsági érmet" kapott. Ennek köszönhetően engedélyt kapott arra, hogy kíséret nélkül utazzon az országban. Miközben a hivatalos személyekkel vacsorázott, eljutott a nyomorúságosan felszerelt kórházakba is, ahol érzéstelenítés nélkül hajtanak végre műtéteket.

Inkább a patkányméreg

A kínai külügyminisztérium szóvivője közölte: nem tekintik menekülteknek az észak-koreaiakat. Vollersten szerint valamennyiüknél patkányméreg van, és készek öngyilkosságot elkövetni, ha nem sikerül a tervük. A menekültek többségnek végcélja, hogy eljusson Dél-Koreába.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47