Boglárka
22 °C
35 °C

Kína fegyvert szállít Szudánnak

2008.07.14. 08:09
Katonai járművekkel és repülőgépekkel áll Kína szudáni polgárháborúban a kormányerők oldalára. A BBC több felvételt is szerzett a távol-keleti országból származó fegyverekről, amelyek valószínűleg Kína szudáni olajbefektetéseit védik, annak ellenére, hogy 2005 óta az ENSZ megtiltotta, hogy bárki fegyvert szállítson az afrikai államba.

Kína katonai segítséget nyújt a szudáni kormánynak, amivel megsérti az ENSZ a 2005-ben elrendelt fegyverszállítási embargóját. A távol-keleti ország katonai járművekkel és repülőkkel, illetve pilóták kiképzésével szállt be az afrikai ország polgárháborújába.

A BBC anyagában többek között olyan Tung Feng típusú kínai katonai járműveket mutattak be, amit a dárfúri lázadók zsákmányoltak a kormányerőktől a tavaly decemberi harcok során. Illetve a brit televízió műholdas felvételekhez is hozzájutott kínai Fantan harci gépekről, amelyeket állítólag 2003-ban szállított Peking Kartúmnak. (A felvételeket júniusban készítették az ország déli részén fekvő Nyalában.)

Kína a szudáni kőolaj elsőszámú vásárlója és egyik legnagyobb befektetője. Rendszeresen vádolják azzal, hogy nem lép fel elég erélyesen a kartúmi vezetésnél az erőszakos cselekmények leállításának érdekében.