Dzsalalabad mellett Ost is hatalmába kerítette a februári választási eredmények meghamisítása miatt tiltakozó kirgiz ellenzék. A BBC helyszíni jelentése szerint Kirgizisztán második legnagyobb városának összes kormányhivatalát elfoglalták a tüntetők.
Az ellenzékiek a dzsalalabadihoz hasonlóan az osi repteret is elfoglalták, így a hatalom nem tud erősítést küldeni a helyi rendfenntartóknak. A városban már reggel ezrével gyülekeztek az ellenzék főként üzbég nemzetiségű támogatói. A tömegben mikrofon jár körbe, a tiltakozók egytől egyig Askar Akajev elnök lemondását követelik.
A BBC tudósítása szerint a tiltakozás mérete kritikus határt ért el, Akajev elnök hétfőn elrendelte a választási eredmények felülvizsgálatát. A hatalom ugyan hétfőn ígéretet tett az erőszak elkerülésére, a feszültség mégis konfliktusba torkollhat.
Ennek esélyét növeli a tiltakozások etnikai jellege. Akajev elnök hatalmát a kirgizlakta területeken egyelőre nem kérdőjelezik meg, a tiltakozás az Üzbegisztánnal határos régióra korlátozódik. A többségében üzbéglakta területeken Kirgizisztán függetlenné válása után etnikai háború tört ki, mely száznál is több halálos áldozatot követelt.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon