Kissinger tanúskodhat a chilei népirtás kapcsán

A londoni rendőrség illetékese megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a chilei katonai junta által elkövetett népirtás, kínzások és terrorcselekmények ügyében folytatott spanyol vizsgálat részeként ki akarják hallgatni jövő heti nagy-britanniai látogatása idején Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert.
Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró azzal a kéréssel fordult az Interpol útján a brit hatóságokhoz, hogy tegyék lehetővé Henry Kissinger tanúként való kihallgatását a chilei katonai junta által elkövetett népirtás, kínzások és terrorcselekmények ügyében folytatott spanyol vizsgálat részeként. Az illetékes madridi bíróság az igazságügyi együttműködés európai konvenciójának szellemében terjesztette a kérést London elé.

Condor-terv

Garzón vizsgálóbíró az úgynevezett Condor-tervről akarja kikérdezni Kissingert, aki a hetvenes években amerikai külügyminiszterként és a nemzetbiztonsági tanács tagjaként tevékenykedett. Az volt a szóban forgó terv lényege, hogy az akkori latin-amerikai katonai diktatúrák vezetői, köztük Augusto Pinochet volt chilei államfő, baloldali ellenzékük megsemmisítésére szövetkeztek.

Henry Kissinger jövő szerdán érkezik a brit fővárosba, ahol előadást tart egy nemzetközi konferencián.

Kissinger mindenről tudott?

A The Independent brit napilap értesülése szerint a francia hatóságok is hasonló kérést küldtek a héten a londoni rendőrséghez. Az illetékes francia ügyvéd elmondta a brit napilapnak: a titkosítás hatálya alól nemrég kikerült amerikai dokumentumok és tanúk vallomásai alapján feltételezhető, hogy Kissingert részletesen tájékoztatták a Condor-tervről, és tudnia kellett arról is, hogy spanyol és francia állampolgárok tűntek el az 1973-as chilei puccs idején. - Kissinger pontosan tudta, mi történik. Hozzá kell járulnia az igazság kiderítéséhez. Tanú, akinek semmi félnivalója nincs - hangsúlyozta William Bourdon francia ügyvéd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04