Izrael feloldotta Arafat háziőrizetét

Jasszer Arafat elhagyhatja lakhelyét, miután a Palesztin Hatóság bejelentette, hogy Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter elleni merénylet elkövetésével gyanúsítható személyeket tartóztatott le. A palesztin vezető egyelőre azonban nem hagyhatja el Rámallahot.
Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap úgy döntött, hogy megszünteti Jasszer Arafat házi őrizetét, a Palesztin Hatóság vezetője azonban továbbra sem hagyhatja el Rámalláhot.

Az izraeli rádióra, valamint jeruzsálemi politikai forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint a 14 fős izraeli kabinet Ariel Saron kormányfő elnökletével tartott ülésén nagy szavazattöbbséggel utasította el, hogy teljes mozgásszabadságot biztosítsanak Arafatnak.

Kiadják a turisztikai miniszter gyilkosát

Izrael december elején páncélosokkal vetette körül a palesztin vezető rámalláhi főhadiszállását, s megtiltotta, hogy Arafat elhagyja az épületet. A december 3-i jeruzsálemi döntés szerint Izrael csak akkor szünteti meg Arafat házi őrizetét, ha a palesztin hatóságok letartóztatják Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter gyilkosait.

A palesztin hatóságok csütörtökön jelentették be, hogy őrizetbe vettek olyan személyeket, akik a merénylet elkövetésével gyanúsíthatóak.

Erakat: Izrael a rombolás útján halad

Szégyenletesnek és elfogadhatatlannak nevezte a Palesztin Hatóság képviselője az izraeli biztonsági kabinetnek azt a döntését, amellyel csak enyhítette, de nem szüntette meg Jasszer Arafat palesztin vezető rámalláhi házi őrizetét.

Szaeb Erakat, a helyi kormányzati ügyek palesztin minisztere úgy fogalmazott hírügynökségeknek: a döntést olyan üzenetként értékeli, amely megmutatja, hogy Izraelnek nincs béke- vagy egyéb politikai programja, és eltökélte, hogy a rombolás útján halad tovább. A palesztin politikus kifejezte reményét, a vasárnapi izraeli döntés "rányitja majd az amerikai kormányzat és az EU szemét" arra, hogy az izraeli kormány a térség egészét a szélsőségesség útjára taszítja.

Belső feszültségek

Eközben az izraeli kabinet nyilatkozatban erősítette meg, hogy Jasszer Arafat szabadon mozoghat Rámalláhban, de a várost nem hagyhatja el. Az izraeli rádió szerint a 14 fős izraeli biztonsági kabinet 12 tagja szavazta meg két tartózkodás mellett a döntést, amelynek alapján néhány száz méterrel hátrább vonják az Arafat rámalláhi főhadiszállásához vezényelt izraeli páncélosokat.

Az AP amerikai hírügynökség úgy értesült, a biztonsági kabinet két minisztere hajlott volna arra, hogy teljes mozgásszabadságot biztosítsanak Arafatnak, míg Avigdor Lieberman, az ultranacionalistának tartott Nemzeti Egységpárt képviselője azzal fenyegetőzött, hogy pártja kilép a koalícióból, ha ezt lehetővé teszik.

Nem adják ki

Izrael azt követeli a Palesztin Hatóságtól, hogy vegye őrizetbe a Rehavam Zeévi idegenforgalmi miniszter elleni merénylet kitervelőit és elkövetőit, valamint a merénylet elkövetését közleményben vállaló Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezet vezetőit. A palesztin biztonsági szervek csütörtökön őrizetbe vettek három személyt a merénylet végrehajtásának gyanújával, de elutasítják az izraeli kormány azon követelésének a teljesítését, hogy kiadják Izraelnek a lefogottakat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19