Észak-Korea hozzájárult, hogy az év végéig teljes mértékben nyilvánosságra hozza és felszámolja valamennyi nukleáris programját - közölte vasárnap Genfben Christopher Hill amerikai küldöttségvezetõ, miután befejezõdtek a két ország közötti megbeszélések. A részleteket az észak-koreai atomprogram felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalások következõ fordulóján vitatják meg, amelyet a tervek szerint a hónap közepén Pekingben tartanak - tette hozzá az amerikai államtitkár-helyettes.
Értékelése szerint a két fél "nagyon jó és nagyon lényegre törõ megbeszéléseket" folytatott, amelyek javíthatják a Japán, Oroszország, Dél-Korea és Kína képviselõivel kiegészülõ hatoldalú találkozó sikerét.
"Az egyik dolog, amelyben megállapodtunk, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság teljes egészében nyilvánosságra hozza és felszámolja összes nukleáris programját az idei év, 2007 végéig" - mondta Hill. Az amerikai államtitkár-helyettes elõzõleg attól tette függõvé a két ország közötti kapcsolatok normalizálását, hogy Phenjan milyen mértékben hajlandó lemondani atomprogramjáról. Tárgyalópartnere, az észak-koreai delegációt vezetõ Kim Gje Gvan még nem nyilatkozott a megállapodásról. Az amerikai küldöttséggel tartott genfi találkozók után Észak-Korea képviselõi Japánnal folytatnak majd kétoldalú megbeszéléseket a feszültségek enyhítése érdekében.
Napok alatt jött a siker
Phenjan és Washington képviselõi szombaton ültek tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államok genfi külképviseletén, a megbeszélések második, egyben befejezõ napján Észak-Korea látta vendégül az amerikai küldöttséget genfi missziója épületében. A zárt ajtók mögötti eszmecsere középpontjában az észak-koreai nukleáris program beszüntetésének felgyorsítása mellett Phenjan és a külvilág viszonyának javítása állt.
Órákkal a genfi eszmecsere megkezdése elõtt a washingtoni kormány - ritka gesztusként - együttérzését fejezte ki Phenjannak az észak-koreai árvizekben meghalt áldozatok és az elszenvedett hatalmas károk kapcsán. Egyúttal javaslatot tett az északi kormánynak jelentõs élelmiszer-segélyszállítmány küldésére.
Kiszivárgott hírek szerint Észak-Korea már az elsõ nap követelte Washingtontól, hogy törölje a terrorizmust támogató országok listájáról, ez ugyanis döntõ fontosságú azoknak a segélyeknek az odaítélése szempontjából, amelyekre a krónikus élelmiszerhiányban szenvedõ ázsiai országnak égetõ szüksége van.
Lehetne bombájuk
A hatoldalú tárgyalások lelassultak 2005 szeptembere óta, amikor Észak-Korea elvileg már hozzájárult atomprogramja beszüntetéséhez gazdasági és diplomáciai elõnyökért cserébe. Februárban Phenjan késznek mondta magát arra, hogy bezárja jongbjoni atomreaktorát, ezért mostanáig 50 ezer tonna nyersolajat kapott Dél-Koreától. A nemzetközi közösséget aggasztja, hogy Észak-Korea - amely tavaly októberben föld alatti atomfegyver-kísérletet hajtott végre - nukleáris fegyverek kifejlesztésével veszélyeztetheti a térség biztonságát és fegyverkezési versenyt indíthat el. Amerikai illetékesek véleménye szerint Phenjannak legalább nyolc-kilenc atomfegyver elõállításához elegendõ nukleáris üzemanyag állhat rendelkezésére.