Szerb EU-tagság Koszovó függetlenségéért cserébe?

Segítséget nyújt Koszovó függetlenedéséhez az EU, a szerbeknek meg a tagfelvétel gyorsítását ígéri cserébe. A szerbek nem kérnek az üzletből.

Kompromisszumos megoldási javaslattal készül Koszovó függetlenségének kikiáltására az Európai Unió. Szerbiának szánt javaslatuk szerint, ha Belgrád békésen lemond a gyakorlatilag független tartományról, gyorsított eljárásban nyerhet felvételt az EU-ba. Apró szépséghibája a javaslatnak, hogy a szerbek már jóideje elutasítják a "csereüzletet", írja a BBC.

Az EU vezetői a Balkán stabilizálását remélik javaslatuktól. Ennek érdekében sosem látott mértékű segítséget kívánnak nyújtani a függetlenedő Koszovónak is. A BBC tudósítója szerint a határozattervezetben 1800 rendőr, bíró és ügyész küldésével számolnak, akiknek a helyi igazságszolgáltatás kiépítése lenne a feladatuk.

Emellett gazdasági segítséget is ígérnek a térségnek.

A szerbek szájízét csak a felvétel gyorsításának ígéretével próbálják megédesíteni. Részben azért is, mert Szerbiában januárban elnökválasztást tartanak, és Koszovó elszakadása a szélsőséges Szerb Radikális Párt malmára hajthatja a vizet.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59