Koszovó sorsa a tét New Yorkban

Az ENSZ New York-i közgyűlésén Koszovó jövője az egyik legfontosabb kérdés. A nagyhatalmak leültették egymással az érdekelt feleket, de nem látszik, hogy december 10-ig hogyan egyezhetnének meg.

Az ENSZ közgyűlésén diplomaták hada dolgozik a Koszovó jövőjéről folyó tárgyaláson, de előrelépésnek nincs sok jele. Az egyetlen új eredmény, hogy az angolok nyomására a szerb és a koszovói vezetők ezúttal közvetítők nélkül, szemtől-szembe is tárgyalóasztalhoz ültek. Az ENSZ december 10-ig adott haladékot, hogy megszülessen a kompromisszum.

Koszovóban a 90-es évek végén tört ki háború a lakosság többségét képező albánok és a jugoszláv hadsereg között. Mikor albánok százezreit üldözték el otthonaikból, a NATO közbelépett, és amerikai vezetéssel visszavonulásra kényszerítették a jugoszláv hadsereget. 1999 óta az ENSZ felügyelete alatt működik a tartomány, és a NATO katonái őrzik a törékeny békét. A szerb lakosok többsége elmenekült, mintegy kétmillió albán mellett alig kétszázezren maradtak. Az albánok teljes függetlenséget követelnek, Szerbia viszont nem hajlandó lemondani a területről.

Az albánok hajlanak az ENSZ által javasolt kompromisszum elfogadására. Eszerint Koszovó részleges függetlenséget kapna, a világszervezet gyámsága alatt. A függetlenséget a nyugati nagyhatalmak többsége támogatja, de az EU-n belül is vannak ellenzői. Elsősorban a baszkoktól tartó Spanyolország nem akar precedenst egy szakadár mozgalom sikerére Európában. A szerbekkel hagyományosan szövetséges Oroszország is ellenzi Koszovó függetlenségét.

A szerbek legutóbbi ajánlata szerint nagyfokú autonómiát kapna a tartomány és a határőrizetet is a helyi vezetés hatáskörébe adnák. Erről az albánok hallani sem akarnak. A szerb elnök viszont azzal fenyegetett, hogy a függetlenség egyoldalú kikiáltása "beláthatatlan következményekkel járhat".

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32