Az al-Kaidát sejtik a kuvaiti merénylet mögött

A Pentagon szerint al-Kaida terroristák rokonai követték el azt a kuvaiti merényletet, amelyben egy amerikai tengerészgyalogos életét vesztette. Kuvait nem támogatja, hogy az Egyesült Államok az ENSZ felhatalmazása nélkül támadja meg Irakot.
Az egyik támadó édesanyja a helyi lapoknak elmondta, fia megkérte imádkozzon azért, hogy mártírként kerülhessen a mennybe. Az anya elmondása szerint fia azért gyűlölte az amerikaiakat, mert mindenben Izraelt támogatják. Az adta a végső lökést, hogy az izraeli hadsereg támadást intézet a palesztin Han Junisz menekülttábor ellen. Ezután a fiú állítólag kijelentette: "Isten óvja az amerikaiakat, mert jövünk, és lemészárolunk benneteket úgy, ahogy ti mészároltatok le minket." A támadás során egy tengerészgyalogos, valamint a két merénylő életét vesztette, egy másik amerikai katona pedig megsebesült.

A két férfi a Pentagon információi szerint különleges kiképzést kapott az al-Kaida egyik afganisztáni táborában, és rokonságban áll néhány guantanamoban fogva tartott terroristával. A tettesek autójában három gépfegyvert és lőszereket találtak. Egyelőre nem tudni, hogy az elkövetők hogy jutottak be a táborba.

Háttér

A merényletet a két kuvaiti állampolgár a Failaka szigetén állomásozó tengerészgyalogosok ellen követte el. Failaka Kuvait fennhatósága alatt áll, azonban az öbölháborúban Irak megszállta, a lakosokat száműzte, és taposóaknákat telepített a szigetre. A helyiek a háború végeztével nem térhettek vissza otthonaikba, amiért a kuvaiti kormány kárpótolta őket. Október elsejétől az amerikai hadsereg állomásozik Failakán. Két amerikai anyahajó már több mint ezer tengerészgyalogost szállított a szigetre.

Kuvait is ellenzi az amerikai támadást

Az öbölháború tapasztalatai ellenére, vagy talán éppen emiatt Kuvait ellenzi, hogy az Egyesült Államok az ENSZ felhatalmazása nélkül támadja meg Irakot. Kuvait ugyanis csak ebben az esetben volna hajlandó felvonulási terepet biztosítani az amerikai hadseregnek. A lakosság körében sokan üdvözölnék Szaddam bukását, de az Egyesült Államok lépései mögött hátsó szándékot sejtenek. Szerintük Bush csak azért támadná meg Irakot, hogy ezzel Izraelnek segítve gyengítse az arab befolyást a térségben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25