További Külföld cikkek
Pánikolnak a kuvaiti magyarok
![]() |
|
Földesi: Az induló NATO-gépre egyetlen magyar sem jelentkezett
Földesi Jenő kuvaiti magyar nagykövet határozottan cáfolta a kinntartózkodó magyarok állításait. Mint a napilapnak kijelentette, a magyar kolónia csoportvezetőin keresztül naponta, rendszeresen tájékoztatták a magyarokat. Állítása szerint a 170 magyar állampolgárból több mint 100 már hazatérhetett. A pénteken induló NATO-gépről szintén értesítették a csoportvezetőket, de egyetlen magyar sem jelentkezett az útra. A nagykövet cáfolta azt is, hogy Kuvaitban elfogytak a gázmaszkok. Földesi Jenő tájékoztatására hivatkozva Tóth Tamás az Indexnek elmondta, a kuvaiti szupermarketekben olyan alapvető áru a gázmaszk, mint a kenyér.
Három magyar magánúton hagyta el Kuvaitot?
A kuvaiti vendégmunkások közül három ember magánúton távozott az országból - adta hírül a HírTv. Az egyik hazautazó orvos felesége, Gyurkovics Rita úgy nyilatkozott, a három férfi csak saját magára számíthatott. Leleményességüknek köszönhetik, hogy a háború kitörése előtt két órával feketén, többszörös áron hozzájutottak az utolsó menetrend szerinti járatra szóló repülőjegyekre.
Tóth Tamás: Bármikor, bármennyien felszállhatnak a német gépekre
Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője az Indexnek szombaton reggel úgy nyilatkozott, a magyar kormány február 13-a óta egyre nyomatékosabban figyelmeztette a magyar állampolgárokat arra, hogy senki ne utazzon a Perzsa-öböl térségébe, illetve hagyja el a háború által vélhetően érintett országokat. Mint a szóvivő elmondta, 2002 októbere óta - amikor az iraki válság első jelei nyilvánvalóvá váltak - az öböl menti nagykövetségek utasítást kaptak a magyar állampolgárok "feltérképezésére" és evakuálásuk kidolgozására.
Ennek keretében a kuvaiti magyar nagykövetség is összeírta a kint tartózkodó állampolgárokat, rendszeresen tájékoztatta őket arról, hogy NATO-szövetségünk, Németország mikor küld repülőgépet legközelebb az országba, amelyre a magyar állammal való megegyezése szerint korlátlan számban, bármikor felszállhattak volna a magyarok.
Saját felelősség
A Külügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint Földesi Jenő nagykövettel napi kapcsolatban állnak. A nagykövet arról tájékoztatta a minisztériumot, hogy az elmúlt két hétben számtalan alkalommal arra kérte a kint dolgozó magyar állampolgárokat, hogy fontolják meg helyzetüket és hagyják el Kuvaitot. Mint a szóvivő elmondta, a Magyar Köztársaság a légi evakuálást tudja felajánlani a magyaroknak, mivel a szárazföldi menekülés Szaúd-Arábia felé igen veszélyes lenne. Információk szerint ugyanis a szaúdi határ irányába másfél millió ember tart, a 80 kilométeres sivatagi út, és a határon kialakuló menekülthelyzet pedig olyan körülmény, amiért a Magyar Köztársaság nem tud felelősséget vállalni. Tóth Tamás azt üzeni a Magyar Nemzetben és a HírTv-ben panaszkodó magyaroknak, hogyha aggódnak, akkor üljenek fel a legközelebbi gépre, ami Európába hozza őket.
Az evakuációs terv hónapok óta készen van
Pénteken a kuvaiti nagykövet értesitette a magyar csoportvezetőet a német NATO-gép érkezéséről, ám a csoportvezetők később azt jelezték, hogy senki nem akar elutazni Kuvaitból - ismertette a helyzetet Tóth Tamás. A vészhelyzetre hónapok óta készen áll egy evakuációs terv, mely tartalmazza, hogy a magyaroknak milyen papírokkal, milyen egészségügyi felszerelésekkel hol kell gyülekezniük egy mihamarabbi távozás megszervezése végett.
A Magyar Köztársaság egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy bezárja a kuvaiti magyar nagykövetséget és a diplomatákat hazahívja, erre még nem érett meg a helyzet - mint mondta Tóth Tamás -, úgyhogy a Kuvaitban tartozkodó 60 magyar továbbra is minden segítséget megkap.