Kanadában hamarosan nem büntetik a füvezést

A kanadai igazságügyi miniszter bejelentette, hogy az országban négy hónap múlva már nem számít bűncselekménynek a marihuána-fogyasztás.
Martin Cauchon a parlament alsóházi bizottságának jelentése alapján úgy határozott, több ponton változtat az igazságügyi rendszeren.

Nem büntetik a fogyasztást

A jelentés egyik indítványa nyomán felügyelet alatt álló "belövő-állomásokat" hoznak lére az ország számos pontján a keménydrogok használóit fenyegető kockázatok csökkentése érdekében. A könnyűdrogok fogyasztóinak áprilistól nem kell attól tartaniuk, hogy egy füves cigi miatt meghurcolják, bezárják vagy pénzbírsággal büntetik őket.

Az alsóház jelentése a tudatmódosító szerek rekreációs fogyasztását vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a kanadai társadalmat fenyegető veszélyek közül a marihuána-fogyaszás alacsonyabb fenyegetettséget jelent, mint például a bolti lopás.

Parlamenti egység a dekriminalizációért

A kormányzati megrendelésre készült tanulmány idén már második alkalommal hívta fel a figyelmet a könnyűdrogok szabályozásnak enyhítésére. Korábban a szenátus vizsgálóbizottsága állapította meg, hogy az alkohol és a nikotin egyaránt veszélyesebb, károsabb az emberi szervezetre, mint a spangli.

A szeptemberben közzétett vizsgálat eredménye szerint szintén alaptalan a konzervatív körökben igen népszerű belépődrog-elméletet. A vizsgálóbizottság nem talált meggyőző bizonyítékokat, hogy a fű kipróbálása vagy tartós fogyasztása egyenes út lenne a keménydrogok fogyasztásához.

A miniszter félrelép

Martin Cauchon nem adott pontos dátumot a marihuána-fogyasztás büntetőjogi felelősségének feloldására, csak annyit közült, hogy ez 2003 első négy hónapjában bizonyosan bekövetkezik. A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a döntés nem egyenlő a fű legalizációjával, továbbra is büntetendő lesz a termesztés vagy a kereskedelem.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04