Belföldön is bevethetnek amerikai katonákat?

A szeptember 11-i terrortámadások további, lényeges növekedéshez vezethetnek az amerikai rendfenntartó szervek és erőszakszervezetek befolyásában. A Bush-kormányzat annak lehetőségét vizsgálja, hogy a terrorizmus elleni küzdelem érdekében nagyobb hatalmat ad a katonaság kezébe az Egyesült Államok határain belül.
Amint arról a New York Times beszámolt, az amerikai igazságügyi minisztérium és a védelmi minisztérium ügyvédei felülvizsgálják az 1878-ban hozott lex Posse Comitatust, amely gyakorlatilag megtiltja a katonaságnak, hogy rendfenntartó tevékenységet végezzen az ország határain belül.

A törvény azután született, hogy az amerikai polgárháborúban győztes Észak által vezetett szövetségi katonaság számos visszaélést követett el a megszállás alatt lévő déli államokban. A lex Posse Comitatus a katonaság és a civil szféra szétválasztásának egyik alapköve az Egyesült Államokban.

Egyelőre még nem tudni, hogy milyen új feladatokat kapna a hadsereg, és még arról sincs teljes egyetértés a kormányzaton belül, hogy valóban szükség van-e a törvény megváltoztatására.

Ehhez természetesen a Kongresszus jóváhagyása is szükséges. A szeptember 11-i terrortámadások óta azonban a törvényhozás gyakorlatilag ellenkezés nélkül hagyja jóvá azokat a törvényeket és törvénymódosításokat, amelyek a terrorizmus elleni küzdelem érdekében növelik az állami erőszakszervezetek hatalmát és jogait. Drasztikusan nőttek a rendfenntartó szervek lehallgatási, kihallgatási és fogvatartási jogai, több civil szervezet és akadémikus tiltakozását is kiváltva.

Az amerikai hadsereg egyébként hagyományosan ellenzi, hogy rendfenntartó feladatokkal bízzák meg, egyrészt azért, mert a csapatok erre nincsenek igazán kiképezve, másrészt azért, mert tartanak az esetleg felmerülő politikai problémáktól. Amerikai újságok szerint azonban a katonai vezetés egy részének megváltozott a véleménye a szeptember 11-i események óta: több magasrangú tiszt attól tart, hogy egy újabb sikeres terrortámadás - amelyet a hadsereg, törvényi korlátainál fogva, nem tudna megakadályozni - után az emberek esetleg őket vádolnák a védelem kudarcáért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19