Lugovoj hős képviselőként harcolna a brit kémekkel

Andrej Lugovoj bejelentette, hogy a decemberi parlementi választáson egy szélsőséges orosz párt képviselőjelöltjeként indulna. Megválasztása esetén nem lehetne jogi eljárást indítani az Alexander Litvinyenko meggyilkolásával vádolt korábbi KGB-ügynök ellen.

Az Alexander Litvinyenko meggyilkolásával vádolt Andrej Lugovoj a hétvégén kijelentette, hogy a politikában képzeli el a jövőjét, és képviselőjelöltként indul a decemberi orosz parlamenti választáson. A korábbi KGB-ügynök azt is hozzátette, hogy a Kreml-barátnak tartott szélsőséges Liberális Demokrata Párt színeiben jelöltetné magát, írja a Guardian.

A párt megerősítette, hogy a listájuk második helyére rakták Lugovojt, aki a lap szerint így szinte biztosan mandátumot szerez majd. A Liberális Demokrata Párt vezetője, Vlagyimir Zsirinovszkij a hétvégén egy vállrándítással intézte el a Lugovojt ért vádakat, és elmondta, hogy a brit állításokat provokációnak tartja.

A politikai szerepvállalás azért különösen fontos, mert a Duma (az orosz alsóház) tagjaként Lugovoj ellen nem lehetne jogi eljárást indítani. A Guardian szerint az egésznek az lesz a vége, hogy a parlamentben Lugovoj majd hős orosz hazafiként harcol a gonosz brit kémek ellen. A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Lugovoj politikai karrierje nehezen lenne elképzelhető a Kreml beleegyezése nélkül.

Lugovojt azzal vádolják, hogy egy londoni szállodában mérgezett teát itatott Litvinyenkoval, akinek a szervezetébe nagy mennyiségű radioaktív polonium-210 került, ami aztán három hét alatt megölte a férfit. Halálos ágyán Litvinyenko Vlagyimir Putyin orosz elnököt vádolta a gyilkosság kitervelésével, amit a Kreml hevesen tagadott.

Júliusban a brit külügyminiszter David Miliband tiltakozásul kiutasított Londonból négy orosz diplomatát, amiért a Kreml nem egyezett bele Lugovoj kiadatásába. Az oroszok az akár évtizedekig húzódó válság folytatásaként válaszul kiutasítottak Moszkvából négy brit diplomatát. Emellett heves ellentámadásba kezdtek: a brit titkosszolgálatot, az MI6-et és a nagy Kreml kritikus emigráns, korábbi oligarcha Borisz Berezovszkijt vádolták meg Litvinyenko meggyilkolásával.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32